100 MATIC tulajdonos kezében van az érmék 90 százaléka

A 100 legnagyobb MATIC érme tulajdonos kezében van az összes elérhető érme több mint 90 százaléka a napokban nyilvánosságra került adatok szerint. A legtöbb érmével rendelkező felhasználó pedig egyedül az egész kínálat 20 százalékát, azaz közel 2 millió MATIC tokent birtokol.  Az összes token tulajdonos száma 216,000. Ez a fajta érme összpontosulás újabb példa arra, hogy sok kriptovaluta a kezdeti alternatív, kisbefektetői jellegét mára már gyakorlatilag teljesen elvesztette, és decentralizált, soktulajdonosú hálózat helyett a hálózatok többsége már ugyanúgy néhány tucat óriás szereplő markában van, mint a hagyományos pénzügyi világban.

A MATIC tokenben az év eleje óta egyre több befektető lát potenciált, melynek hatására az érme árfolyama is szépen emelkedni kezdett. Bár a projekt már évek óta létezett, érdemi érdeklődést csupán az elmúlt 12 hónapban kezdett el gyűjteni. A MATIC érme a Polygon blokklánc natív érméje, a Polygon blokklánc pedig tulajdonképpen nem is önálló blokkláncnak, hanem inkább egy Ethereum al-blokkláncnak, vagy másodlagos láncnak tekinthető. Az Ethereum hálózat körül egyre nagyobb az érdeklődés, amely elsősorban az Ethereum 2.0 projektnek és a PoS algoritmusnak köszönhető, amivel egyes fejlesztők szerint az új Ethereum hálózat akár ezerszer is több tranzakciót képes majd végrehajtani azonos idő alatt. Az újonnan megjelenő lelkes befektetőkből pedig úgy tűnik csurrant cseppent a másodlagos láncként funkcionáló Polygonnak is.

Extrém torz token eloszlás a tulajdonosok között

Mindenesetre, az, hogy 216,000 MATIC érme befektető közül egyetlen egy az összes érme több, mint 20 százalékát birtokolja nagyon durván extrém. Az ekkora torzulás nagyon ritka még az altcoin piacon is. Mivel a napi kereskedelmi forgalom egy átlagos blokkláncon csupán az elérhető érmék pár százaléka, így aki az érmék ilyen magas arányával rendelkezik, az ha úgy kívánja, szinte kénye kedvére alakíthatja az árfolyamot, rövid távon legalábbis biztosan.

Hogy a 100 MATIC érme tulajdonos 90 százalékos részesedése mennyire torz, azt jól mutatja, hogy a Bitcoin esetében ugyanez az arány mindössze 14 százalék.  Ami az Ether érmét jelenti ott kicsit magasabb ez a szám, ott a top 10 érmetulajdonos birtokolja az érmék 20 százalékát, de a top 100 tulajdonos ott sem ér a 90 százalék közelébe se.

( Forrás )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.