19 évesen évi 16 millió forintnyi BTC-t bányászik – nem rossz ennyi idősen

Nick Sears 17 éves volt, amikor segített egy bitcoin bányászfarmot létrehozni a washingtoni Dallesportban. 18 éves volt, amikor először vásárolhatott legálisan bitcoint. Most 19 éves és aktív bitcoin bányász. Nemet mondott a főiskolára azért, hogy egy olyan adatközpontban éljen, ahol a nap 24 órájában 4500 gép dübörög.

“A szobám hangszigetelt, Így nem hallom a gépeket, ha becsukom az ajtót, de határozottan zajosak, ha nyitva van az ajtó” – jelentette ki a fiatal srác. A zajtól függetlenül inkább itt húzza meg magát, minthogy ingázzon a központ és a szülői ház között minden nap.

A 19 éves fiatalember az elmúlt két évben szinte minden egyes napját azzal töltötte, hogy megtanulja hogyan működnek a bányagépek, és ami a legfontosabb, hogyan kell megjavítani őket. Úgy véli, hogy a forrasztás és az elektronika terén szerzett tapasztalata sokkal többet ér egy egyetemi diplománál.

“Egyáltalán nem gondolkodom azon, hogy főiskolára menjek, inkább a bányászatról szereznék további ismereteket”mondta Sears.

A CNBC-ben több BTC bányász is azt mondta, hogy a bányászat varázsa abból fakad, hogy kézzelfoghatóan megragadható a bitcoin ereje.

“Ha már jártál valamelyik adatközpontban, az első dolog, amit észreveszel az az, hogy milyen hatalmasak és lenyűgözőek [a gépek]” –  magyarázta Thomas Heller, Sears munkaadójával, a SCATE Ventures-szel együttműködő Compass Mining üzleti igazgatója.

“Olyan nagy a zaj, és olyan nagy a hőség. Annyi minden történik. Elég menő dolog először besétálni egy adatközpontba, ahol bitcoint bányásznak, mert tényleg összekapcsolhatod a bitcoin mint megfoghatatlan valutát a fizikai természetével. Ezek a gépek energiát fogyasztanak és számításokat végeznek.”

A fiatal bányász egy napja

A fiatal srác elmesélte, hogy először az állványokat állították be, kialakították az internethez szükséges infrastruktúrát, majd jöttek a gépek. Amint minden megvolt, beindították a masinákat. Sears viszonylag gyorsan felvette a ritmust. Minden nap 7-kor kel és 8-től délután 16 óráig dolgozik. A biztonság kedvéért utána is központban marad, de van egy technikus, aki éjszakai műszakban dolgozik, hogy Sears tudjon aludni.

Ha probléma adódik, a srác mindent megjavít. A munka legnagyobb része azonban a 4500 Bitmain és Whatsminer ASIC gépek felügyelete és kezelése. Ha akár csak egy ilyen gép is leáll, vagy csak részleges kapacitással működik, a SCATE Ventures pénzt veszít.

Sears úgy fogalmazott, hogy nagy a felelősség a vállán, de boldogan csinálja. A sikerhez elengedhetetlen a szorgalom és az egész létesítményben felmerülő problémák mielőbbi megoldása.

“Meg kell találni a gépekkel kapcsolatos problémát. Meg kell találnod, hogy miért állt le. Ez lehet áramkimaradás, ami az összes gépet érinti, vagy csak néhányat. Néha csak egy újraindításra van szükségük” – mondta.

A hardveres javítás azonban nem mindig ilyen egyszerű. Lehet, hogy az egyes gépeken a hűtéshez használt ventilátor elromlott, vagy esetleg a tápegységet kell megjavítani vagy kicserélni. Az időjárás is komoly problémákat tud okozni. A viharok áramkimaradásokat vagy más zavarokat csinálnak, nyáron viszont túlmelegedhetnek.

Képzés és fizetés

Searsnek talán nincs szüksége diplomára a bányászathoz, de a Bitmainnek dolgozó kínai mérnökök által vezetett online tanfolyamokon való részvétel nagyban segítette őt a speciális bányászati berendezések javításában.

A múlt hónapban Sears és egy másik dolgozó a Bitmain segítségével elvégeztek egy virtuális tanfolyamot, hogy megtanulják, hogyan kell a gépek chipjein, valamint az S17-esek tápegységein dolgozni, az egyik legnépszerűbb gépen, amelyet mostanában bitcoin bányászatra használnak.

“Karbantartó-javítói képesítéssel rendelkezem, így az utóbbi időben csak tökéletesítettem a képességeimet ebben a kategóriában” – magyarázta Sears. “Ez igazolja a tudásomat, és hozzáférést biztosít ahhoz, hogy közvetlenül a Bitmainen keresztül vásároljak anyagokat.”

Ezután reméli, hogy részt vehet egy személyes tanfolyamon Atlantában. Sears főnöke, Scott Bennett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy csapata hozzáférjen azokhoz az erőforrásokhoz, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy jobban végezzék a munkájukat.

Bennett, a SCATE Ventures vezérigazgatója autodidakta bányász, aki 2017-ben, a szülei garázsában kezdte vállalkozását. Searshez hasonlóan Bennett is lakott egyszer az egyik adatközpontjában – csak ő egy helyszíni lakókocsit választott, nem pedig egy szobát magában a létesítményben.

“Minden létesítményünk 100%-ban vízenergiával működik” – mondta Bennett. A bányászati létesítmény, ahol Sears dolgozik, a Columbia folyónál és közvetlenül a Dalles-gát mellett található. “Imádjuk ezt az energiaforrást. Olcsó, megújuló és nagyon bőséges” -tette hozzá.

Ami az alkalmazottak fizetését illeti, Sears azt mondja, hogy évi 54 000 dollárt (kb 16 millió forint) keres, plusz a teljes egészségbiztosítását a cég állja, ami az Egyesült Államokban nagy szó. Bennett néhány bányagépet is kizárólag az alkalmazottai számára üzemeltet. Ezek negyedévente körülbelül 0,02 BTC-t termelnek, ami kb. 800 dolláros bónuszt jelent három havonta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük