Kik voltak 2017 legbefolyásosabb kriptoelemzői?

Az 1929-es Fekete Csütörtök után sok olyan intézkedés látott napvilágot, amellyel a befektetők jövőbeni érdekeit kívánták védeni. A döntések többsége a Wall Street kereskedőinek és elemzőinek kedvezett.

Az U.S Securities and Exchange Commission (SEC) pénzügyi felügyelet pedig garantálta, hogy egy elenyésző százaléka a pénzügyi szektorban dolgozóknak válhatott ténylegesen akkreditált befektetővé. Ez egyrészt azt eredményezte, hogy az emberek elkezdtek újra bízni a tőzsdékben, másrészt egyfajta szubkultúrát is létrehozott, amelyben meghatározott számú egyének ügyleteit zárt ajtók mögött mozgatta egy akkreditált elemzői és kereskedői csapat.

Ez a mentalitás a kriptopénzekkel abszolút nem kompatibilis, hiszen alapelve a decentralizált és transzparens működési forma.

A CoinDesk angol nyelvű hírportál összeállított egy listát, amelyben a 2017-es év top 5 kriptoelemzői is helyet kaptak. A lista létrehozásában nagy szerepet játszott a közösségi média, a megosztott ismeretanyag, követők száma, a jelöltek tapasztalata, és természetesen teljesítménye.

Láthatóan ez már távolabb áll az információkontrollt kedvelő kultúrától, de azért megfigyelhető, hogy a lista szereplői még jórészt a hagyományos pályáról tévedtek a kriptovilágba, Wall Streeten dolgoztak, illetve normál tőzsdei tapasztalatokkal rendelkeznek, ezért igazán alulról felfelé törekvő kezdeményezésről nem beszélhetünk. Inkább kisebb változásról van szó, más a világ, más a kommunikációs kultúra.

Sajnos a lista összeállításakor nem vizsgálták kik közülük a hüllő-emberek, illetve a csészealjaik milyen távolságban mozognak a Földtől, remélhetőleg ezt elnézik az olvasók.

2017-es év kriptoelemzői:

Spencer Bogart – 37 000 Twitter követő

Wall Street-i veterán, gyorsan észrevette a kriptókban rejlő lehetőségeket. Ő hozta létre az egyik legkorábbi befektetési alapot a Blockchain Capitalt. Írásait a Medium platformján teszi közzé, sokszor feltűnik a mainstream médiában.

Chris Burniske – 59 000 Twitter követő

Szintén a Wall Streeten edződött, ez mellett neki van a legnagyobb követői bázisa a hagyományos pénzügyből jöttek közül. Amazon toplistás író, aki gyakran tér vissza a kriptovalutákkal kapcsolatos témákhoz. Nagy figyelmet szentel a blokklánc forkoknak, nem csak mint technológiai fenoménként tekint rájuk, hanem a befektetések meghatározó elemeként.

Willy Woo – 34 600 Twitter követő

Újabb generáció, amely meglátszik a tapasztalatán is. Sok diagrammot közöl, nem közösködik senkivel, és gyakorlatilag minden olyan platformon jelen van, ami számít. Egyes chartjait több ezerszer tweetelték újra, főképp extrém hosszútávú elemzéseiről ismert.

Tuur Demeester – 99 000 Twitter követő

A holisztika nagy kedvelője, nem csak a pénzügyi kölcsönhatásokat figyeli, hanem a technológiai újításokra is. Nagyon korán felfigyelt a kriptopénzekre. Legismertebb talán a cikkeiről, amelyekben a kriptopénz-volatilitás természetére vet fényt.

Alex Sunnarborg – 14 000 Twitter követő

Pályája konvencionálisan kezdődött, de ő is nagy fantáziát látott a kriptovalutákban és saját vállalkozásként útjára indította a Lawnmowert, amely a kriptopénz befektetést könnyíti meg. Elismert szerző, cikkeiről, diagrammjairól sokszor beszélnek, megosztják őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük