25 dollárt kapsz, ha kriptóval fizetsz a Dallas Mavericks csapatánál

A milliárdos Mark Cuban profi kosárlabdacsapata, a Dallas Mavericks (vagy csak egyszerűen Mavs) bejelentette, hogy a Dallasmavs.shop ügyfeleit hamarosan 25 dolláros e-ajándékutalvánnyal jutalmazza meg, ha bitcoinnal, ethereummal, bitcoin cashsel, vagy dogecoinnal fizetnek rajongói termékeikért.

Mark Cuban, a Shark Tank sztárja mindig is a kriptovaluták nagy rajongója volt, és többször is megerősítette a blokklánc technológiába vetett hitét. Ebből adódóan a Mavs volt az első NBA csapat, mely bevezette a dogecoint, mint fizetési lehetőséget a jegyvásárlás, illetve egyéb termékek esetében. A dogefather Elon Musk mellett ugyanis Cuban is úgy véli, hogy a DOGE van olyan erős, hogy fizetőeszközként funkcionáljon. Nemrégi tweetjében például elmondta, hogy a Mavs a dogecoint az értékesítések után megtartja, HODL üzemmódba kapcsol, és Amerika egyik legnépszerűbb műsorvezetőjét, Ellen Degenereset is erre bíztatta.

A Dallasmavs.shop internetes portál a BitPay kriptovaluta fizetési szolgáltatás segítségével már elfogadja a BTC-t, a BCH-t, az ETH-t, a GUSD-t, a PAX-ot, a BUSD-t, és ahogy említettük, a DOGE-t is. Ahhoz, hogy 25 dolláros e-ajándékutalvánnyal gazdagodjunk nincs más dolgunk, mint minimum 150 dollárért vásárolnunk és kriptovalutával fizetnünk. Arra viszont figyeljünk, hogy tranzakcióként csak egy e-ajándékutalvány jár, a promóció pedig augusztus 13-tól szeptember 30-ig lesz érvényes. Az ajándékutalványt a megrendelést követő 5-7 munkanapon belül e-mailben küldik el, és még az év végéig fel kell használnunk.

Cuban vs. Cowen

Cuban nemrég a DOGE előnyeiről is szót ejtett, és kivesézte azt is, vajon miért hagyják el sokan a kriptót, amikor „tökéletlenségeire” is fény derül:

A DOGE lényege, amit az emberek éppen elfelejtenek, hogy legnagyobb erősségei a tökéletlenség és az egyszerűség. mondta – Csak két dologra használhatod: vagy elköltöd, vagy megtartod. Ezt egyszerű megérteni. És olcsó hozzájutni. Mindez közösséget teremt, amelyhez bárki csatlakozhat és jól érezheti benne magát.”

Benjamin Cowen, az Intothecryptoverse.com tagja viszont nem ért egyet Cuban kijelentésével.

A ’DOGE’-t alapvetően bármilyen más altcoinnal helyettesíthetjük, és ugyanezek lesznek rá érvényesek. Ez pedig annyit jelent, hogy kissé gyengék az érvek. – vágott vissza Cowen – A DOGE mellett szóló erősebb érv csupán annyi, hogy a befolyással rendelkező emberek népszerűsítik, ezért érdemes fontolóra venni.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük