8 millió dollárnyi tartalékot szabadított fel a gondokkal küzdő NEM Alapítvány

Túlélési taktikán dolgozik a NEM Alapítvány. Múlt hónapban nagyjából 8 millió dollárnyi (2.1 Mrd Ft) tartalékot szabadított fel, és több alkalmazottjától is meg kellett szabadulnia.

A 210 millió XEM token (a NEM natív coinja) tartalékokból történő kibocsátását a közösség kulcsfontosságú tagjai hagyták jóvá február 20-án. Egy pénteken megjelent bejegyzés szerint a NEM Alapítvány vezetősége már megtervezte, mire költik majd pénz első részletét, vagyis 25 millió XEM tokent (nagyjából 315 millió forint a cikk megjelenésekor).

Úgy gondolom, ezzel bizalmat szavaztak az ágazat előretörésének, mi pedig készen állunk, hogy egy teljesen újfajta működés felé nézzünk

– mondta a CoinDesknek pénteken adott interjújában Alexandra Tinsman, az alapítvány elnöke.

Több munkatársukat is elbocsátották

A lépés válasz volt arra, hogy jelentős leépítések zajlottak az alapítványnál, amely működése csúcsán 150 embert foglalkoztatott, és 20 országban volt jelen.

Tinsman pénteken megerősítette, hogy az elmúlt hónapban nagyjából 100 embert bocsátottak el. Ezek között voltak tanácsadók és teljes munkaidőben dolgozók is. A február elején közzétett finanszírozási javaslat úgy becsülte, hogy „88 munkavállalót (69%) szükséges elbocsátani” a tervezett szerkezetátalakítás részeként.

„A vállalatok elsődleges érdeke, hogy pénzügyileg felelősek legyenek platformjukért, termékeikért és csapataikért” – mondta Tinsman. „Termékközpontúnak kell lennünk, és ez az, amit csinálunk. Ez annak a jele, hogy jó dolgok következnek.”

A NEM hamarosan beindítja a Catapult blokkláncmotort, amelyet arra terveztek, hogy mind a magán-, mind pedig a nyilvános hálózatokat működtesse. „Maga a technológia olyan dolgokra képes, amelyre eddig egyetlen blokklánc sem volt” – mondta a NEM ideiglenes technológiai vezetője, Jeff McDonald.

A korábbi vezetőséget okolják

Mindezek előtt, januárban bejelentették, hogy rossz pénzügyi helyzetbe kerültek. Az újonnan megválasztott Tinsman akkor azt mondta, hogy az alapítványnak elbocsátásokkal és súlyos költségvetési gondokkal kellett szembenéznie „az előző kormányzati tanács téves döntései miatt”.

Tinsman vezetőségi csapata korábban februárban terjesztett a közösség elé egy finanszírozással kapcsolatos szavazást. Az 573 ember 90 százaléka támogatta az alapítvány azon kérését, hogy hozzányúlhassanak a blokklánc XEM-tartalékaihoz. A 210 millió felszabadított XEM 2020. február 20-ig hivatott fedezi az alapítvány tevékenységeit.

A NEM platformot elsősorban arra használják, hogy megkönnyítsék a vállalati blokklánc alkalmazások fejlesztését. Natív tokenje, a XEM jelenleg a világ 19. legnagyobb kriptopénze, értéke pedig több mint 9 százalékot növekedett az elmúlt 24 órában.

XEMBTC 4 órás chart | TradingView

(Forrás: CoinDesk)

Hasznosnak találod a munkánk? Támogass minket egy kis kriptóval!

[su_row]
[su_column size=”1/2″] [su_list] Bitcoin[su_spoiler title=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]
[su_list] Ether és ERC20 tokenek[su_spoiler title=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]
[/su_column]
[/su_row]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük