1 milliárd dollár profitra számít az idén a Binance

A világ vezető kriptopénz kereskedési platformja akár 1 milliárd dollár profitot is realizálhat ebben az évben.

1 milliárd dollár profitot kereshet a Binance

A kerekedési platform már az első félév során is több, mint 300 millió dollár nyereségre tett szert miközben a felhasználóik száma megötszöröződött. Az adatok szerint pedig a növekedés csak folytatódik a globális expanzióval.

Changpeng Zhao eddig is optimistán látta a jövőt a kriptopénz piacon, annak ellenére, hogy az idei év szinte csak árfolyam esést hozott. A legfrissebb előrejelzésében pedig 500 millió és 1 milliárd dollár közötti profitra számít a Binance kriptopénz tőzsde 2018-as tevékenységéből. A Bloombergnek Zhao most azt is elmondta, hogy a tőzsdén jelenleg már több, mint 10 millió felhasználó regisztrált. Ez ötszörös növekedés az év eleji 2 millió felhasználóhoz képest.

Az adatok alapján a Binance felívelése tavaly júliusban kezdődött, amikor is 15 millió dollár tőkét sikerült összegyűjteniük a token kibocsátásból. A tőzsdén a napi átlagos forgalom most 1,5 milliárd dollár körül mozog, mely még mindig jelentős nagyságrend, bár elmarad a tavalyi csúcs 11 milliárd dollár mellett, mely a bitcoin árfolyamával együtt mozgott.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo