Már a Bitcoin-közösség sem a régi

A Bitcoin megszületése óta eltelt tizenöt év alatt óriási növekedésen ment keresztül. Ez várható volt, hiszen a hálózat egy aprócska nichéből globális jelenséggé nőtte ki magát, amely mára világszerte komoly politikai kérdéssé vált. A dolgok megváltoztak az ökoszisztéma növekedése során, de ez a változás Shinobi, a Bitcoin Magazine írója véleménye szerint jelentős negatív következményekkel járt.

A Bitcoin mindig is jobboldali beállítottságúnak tűnt. Az első alkalmazók gondolkodása többségiben a liberalizmuson alapult, aminek van is értelme. A liberalizmus arról szól, hogy az egyén érvényesíti és fenntartja saját szabadságát és függetlenségét. De nem ez volt az egyetlen filozófia, amely a Bitcoin történetének korai szakaszában megjelent. Sokan ugyanis baloldali mozgalmakon keresztül jutottak el az ökoszisztémához – gondoljunk itt az Occupy Wall Street nagyszabású tiltakozásra, amely ugyanarra a pénzügyi válságra való válaszként született, mint a Bitcoin. Ők a bankok és a globális gazdaság szétválasztását sürgették, hogy kivegyék a gazdaság feletti ellenőrzést a kormányok kezéből. Mindkét csoport azért született, hogy megszüntesse a harmadik fél beavatkozását, összeségében azonban a politikai spektrum jobbszárnya az, ami széles körben a Bitcoinhoz kapcsolódik.

A probléma azonban, hogy nagy általánosságban a többség nem tartotta magát a filozófia alapjaihoz.

Különbség a jobboldali és baloldali bitcoinerek között

A Bitcoin egy nyitott, önkéntes konszenzusos rendszer, amelynek természetét és működését teljes mértékben a felhasználó és a résztvevő önkéntes interakciója hoz létre. Sok liberális azonban látszólag mélyen megsértődik ettől a gondolattól. A közösség aktív tagjainak cselekedetei szinte teljesen ellentmondanak a liberalizmus elveinek. A legtöbb jobboldali bitcoiner megfélemlíti és arra kényszeríti az embereket, hogy elfogadják világnézetüket és nem tartják tiszteletben az egyéni döntéseket. Megpróbálják azt az elképzelést sulykolni, hogy bitcoinernek lenni egyenértékű az ő meggyőződésük és világnézetük fenntartásával. Folyamatosan olyan kampányokban vesznek részt, amely sok esetben a zaklatás határát súrolja. S bár vannak kivételek, bizonyos közösségekben ez a domináns hozzáállás – ami teljesen ellentmond az egyéni szabadság elvének.

Éppen ezért Shinobi úgy gondolja, hogy a baloldali bitcoinerek azok, akik hajlandóak értelmes módon kapcsolatba lépni azokkal az emberekkel, akik radikálisan másképp gondolkodnak. Mindezt anélkül, hogy megszégyenítenék őket vagy nyomást gyakorolnának rájuk, hogy elfogadják a saját világnézetüket. Ők azok, akik azzal törődnek, hogy a különböző nézeteket valló emberek számára megnyissák az elfogadás útját.

A jobboldaliak ezzel szemben azt mondják maguknak, hogy mivel ők „elég okosak” voltak ahhoz, hogy korán bitcoint vásároljanak, megérdemlik ezt a pozíciót a világban, akik pedig „nem voltak elég okosak”, azok nem. Ezzel pedig olyan emberekké válnak, akiket a Bitcoin már a kezdetektől fogva ki akar szorítani. Már nem érdekli őket az emberek megsegítése vagy annak biztosítása, hogy mindenki szabadon kísérletezzen és úgy élhesse az életét, ahogyan akarja. A Bitcoinra úgy tekintenek, mint egy olyan eszközre, amellyel a világot a hitükhöz, akaratukhoz és életmódjukhoz igazíthatják. A baloldaliak maradtak már csak, akik segíthetnek elnyomni az élősködők nyomását.

Érdekelhet még:

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo