Megdöbbentő hét: a Strategy nem vett bitcoint

A BlackRock vagyonkezelő spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alapja (ETF) által kezelt és birtokolt Bitcoin mennyisége meghaladta most már a legnagyobb Bitcoin-birtokos cégnek tartott Strategy BTC állományát is, miután több mint 700 ezer bitcoint gyűjtött. Fontos kiemelni azonban, hogy a BlackRock valójában nem birtokolja ezeket a coinokat, csak letétkezelőként kezeli azokat ügyfelei nevében, míg a Strategy tényleg mérlegében sajátként tartja őket. Ettől függetlenül a BlackRock által kezelt közel 76 milliárd dollár értékű bitcoin a teljes kínálat 3,32%-át jelenti.

Ezt mindössze 18 hónap kereskedés után érte el, nem csoda, hogy az ETF Institute alapítója, Nate Geraci megdöbbentőnek nevezte a mennyiséget egy X-posztban. A Michael Saylor által vezetett Strategy (egykoron MicroStrategy) most 597325 BTC-t birtokol 64,8 milliárd dollár értékben, érménkénti 70982 dolláros átlagos költségalap mellett. Az alapvetően üzleti szoftverekkel foglalkozó cég az igazi úttörő a vállalati Bitcoin-stratégiában, és az eddigi 42,4 milliárd dolláros befektetéséből most már 22,6 milliárd dollárnyi nem realizált nyereséget hozott össze.

Megdöbbentő hét volt az előző a Strategy elmúlt hónapjaiban

A VanEck digitális eszközök kutatásáért felelős vezetője, Matthew Sigel szerint a BlackRock IBIT mostanra 187,2 millió dollárnyi becsült éves díjat termel, ami meghaladja a BlackRock Core S&P 500 ETF-jének bevételét. Az IBIT Bitcoin ETF a Bitcoin ETF-ek piaci részesedésének 55%-át birtokolja, több mint 52 milliárd dollár halmozott beáramlással. Persze a Strategy sem adja fel a versenyt, még július hetedikén, hétfőn bejelentette, hogy 4,2 milliárd dollár értékű A sorozatú örökös Stride elsőbbségi részvényt kínál a piacon, hogy további Bitcoin-vásárlásokat finanszírozzon. A lépés része a vállalat kibővített „42/42” tőkebevonási tervének, amely 2027-ig 84 milliárd dollárnyi Bitcoin-vásárlást céloz meg, ami eddig 38%-ban teljesült. Így ma már nagyobb hír, ha a Strategy nem vesz bitcoint, mint ha vesz. Pedig ez történt, július hetedikén jelentette be azt is a vállalat, hogy a június 30. és július 6. közötti héten nem vásárolt bitcoint. Ez az első hét, hogy a vállalat a március 31. és április 6. közötti hét óta nem szerzett be bitcoint.

Április 7. és június 29. között a Strategy 6,77 milliárd dollárt költött 69140 bitcoin megvásárlására, bitcoinonként átlagosan 97906 dolláros áron. A jelenlegi árakon számolva e vásárlások értéke 10,4%-kal 7,49 milliárd dollárra nőtt. De ahogy a másik bejelentésből látszik, a cég masszív vásárlásokat tervez továbbra is. A Strategy részvényára 2025-ben 38,5%-ot emelkedett, míg a bitcoin árfolyama 16,1%-ot, az S&P 500 index pedig 6,1%-ot.

Egyre több és több cég követi a Saylor-tervet, a szingapúri székhelyű, mesterséges intelligencia oktatással foglalkozó Genius Group Ltd. fejlesztője közölte, hogy tízszeresére, 10000 bitcoinra emelte bitcoin beszerzési célját. A vállalat közölte, hogy a bitcoin-vásárlásokhoz szükséges pénz előteremtésére adósságfinanszírozást, átváltható kötvények és elsőbbségi részvények kibocsátását tervezi, valamint az üzleti tevékenységéből származó pénzből kívánja előteremteni a pénzt. Kell is némi lökés a cég részvényárfolyamának, elég jól látható ez az elmúlt hat hónap diagramján:

A japán technológiai vállalat, a Metaplanet bitcoin állománya közben már 10000 BTC-vel meghaladta a Coinbase állományát, ami az egyre gyorsabb ütemben növekvő intézményi elfogadottságot mutatja.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ