Az új amerikai álom már nem egy ház, hanem egy bitcoin

Miközben a bitcoin árfolyama a piaci korrekció közepette hullámzik, új kereslet szivárog be a piacra. A paradoxon adott: az ár gyengélkedik, mégis egyre nehezebb 1 egész BTC-t birtokolni. Ez pedig jól mutatja, mennyire átalakul a kriptó világában a hozzáférhetőség és a befektetői viselkedés.
A wholecoiner státusz egyre ritkább
A Glassnode adatai szerint az elmúlt öt napban 4,88 millióról 4,93 millióra nőtt az első vásárlók által birtokolt bitcoin mennyisége, ami 1%-os emelkedést jelent. Ez arra utal, hogy új szereplők lépnek be a piacra, annak ellenére, hogy egy teljes bitcoin megszerzése ma már komoly tőkét igényel.
Eközben a CoinGecko friss riportja arra mutat rá, hogy világszerte mindössze körülbelül 1 millió tárca rendelkezik legalább 1 BTC-vel. A többségük még 2018 előtt halmozott fel, amikor az árfolyam jóval alacsonyabb volt – például 2017 elején, amikor a bitcoin még csupán 1 000 dollár, nagyjából 340 ezer forint körül mozgott.
A növekedés akkor robbanásszerű volt: 2010 és 2017 között 50 ezerről 700 ezerre nőtt az ilyen tárcák száma. Azóta viszont mindössze 300 ezerrel bővült a kör, így alakult ki a mai, egymillió körüli „wholecoiner” elit.
Az intézmények átírják a játékszabályokat
A riport szerint az intézményi befektetők térnyerése hozzájárult a bitcoin-vagyon koncentrációjához. Az ETF-ek engedélyezése óta 2024-ben például nem nőtt tovább a wholecoinerek száma, sőt némi csökkenés is látszik. Sok korai befektető inkább profitot realizál és átadja a stafétát az intézményeknek.
A képlet egyszerű. Ha levonjuk az elveszett coinokat, a tőzsdék tartalékait és az intézményi készleteket, akkor kevesebb mint 4 millió bitcoin marad szabadon elérhető a kiskereskedelmi befektetők számára. Ez pedig még inkább felértékeli az 1 BTC birtoklását, és pszichológiai korláttá teszi a „wholecoiner” státuszt.
Az iparágban egyre többen hangoztatják, hogy nem kell egy egész bitcoin ahhoz, hogy valaki komoly vagyonra tegyen szert. Ha a legoptimistább modellek beigazolódnak, és az árfolyam eléri a 500 ezer vagy akár az 1 millió dollárt, akkor már 0,1 BTC is 50-100 ezer dollárt érhet.
Nem véletlen, hogy a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) úgy fogalmazott:
„A mai amerikai álom egy saját ház. A jövő amerikai álma 0,1 BTC lesz, ami többet ér majd, mint egy amerikai ingatlan.”
Ez a gondolat jól illeszkedik abba a narratívába, hogy a bitcoin már nem csak spekulációs eszköz, hanem egy újfajta vagyonmérce.
Érettebb piac, kisebb volatilitás
A bitcoin árfolyamának volatilitása 2022 óta folyamatosan csökken, sőt az elmúlt két évben még a nagy technológiai részvényeknél – például az Nvidiánál – is stabilabb mozgást mutatott. 2024-ben, az új csúcsok és a mélyebb korrekciók ellenére, a BTC árfolyam-ingadozása öt éves mélypontra süllyedt.
Ez ugyan elveheti a „vadnyugati” spekuláció izgalmát a kiskereskedelmi befektetők szemében, de pont emiatt válik egyre megbízhatóbb befektetési eszközzé.
Egy egész bitcoin birtoklása ma már kevesek kiváltsága, de a kriptó világában talán eljött az idő, hogy újraértelmezzük, mit is jelent „wholecoinernek” lenni. A jövőben lehet, hogy nem az 1 BTC, hanem a 0,1 lesz az új státuszszimbólum.