A progresszív lakáspolitika és a 2008-as pénzügyi katasztrófa

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

A Wall Street Journal nemrég megjelent véleménycikke, amelyet Phil Gramm szenátor és Jeb Hensarling képviselő jegyzett, tovább erősítette a 2008-as pénzügyi válságról szóló makacs mítosz cáfolatát. Eszerint nem a magánpiaci kapzsiság és a pénzügyi dereguláció okozta az összeomlást. A szerzők rámutattak: az inflációval kiigazított jelzáloghitel-kamatok a buborék időszakában történelmileg magasak voltak, miközben a pénzügyi intézményeket egyre szigorúbb szövetségi előírások kötötték – szó sem volt szabályozatlan vákuumról.

Kevin Villani, a Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztérium (HUD) és a Freddie Mac egykori vezető közgazdásza, a pénzügyi és jelzálogpiac működését belülről ismerő szakemberként hasonló magyarázatot ad. Szerinte az összeomlás nem a szabad piac kudarca volt, hanem a kormányzati beavatkozások, a politikai célok és a központi tervezés által létrehozott torzulások következménye. Ennek ellenére közel két évtizede egy kitalált alapnarratívát sulykolnak a közvéleménybe.

Mesterségesen kreált buborék pukkant ki 2008-ban

A hivatalos narratívát cáfoló elmélet szerint a másodlagos jelzáloghitel-válságot Washingtonban tudatosan előkészítették. A HUD által kezelt megfizethető lakás-kvótákon keresztül a progresszív politikusok politikai eszközzé tették a kormányzati hátterű intézményeket (GSE-ket), például a Fannie Mae-t és a Freddie Macet. Ezek a formálisan magántulajdonú, de implicit állami garanciával rendelkező társaságok a másodlagos jelzálogpiac központi szereplői: megvásárolják a bankoktól a lakáshiteleket, értékpapírosítják őket, és ezzel likviditást biztosítanak a hitelezésnek. Az önkényes lakástulajdonosi célok teljesítése érdekében ezeket arra kényszerítették, hogy nagy mennyiségben vásároljanak fel gyenge minőségű, magas kockázatú jelzáloghiteleket.

A torzulás mechanizmusa egyszerű volt. A GSE-knek folyamatosan csökkenteniük kellett a hitelképességi küszöböket, el kellett fogadniuk a nulla önerős konstrukciókat és az ellenőrizetlen jövedelmű hitelfelvevőket. Ez a felülről irányított rendszer felszámolta a magánpiaci fegyelmet. A magánhitelezők – tudván, hogy a kockázatos hiteleket azonnal továbbadhatják az állami garanciával rendelkező intézményeknek – felhagytak a kockázatalapú döntéshozatallal, és a politikai megfelelést részesítették előnyben. Washington ezzel több billió dollárnyi alacsony minőségű adósságot kényszerített a pénzügyi rendszerre, és egyedülálló módon táplálta a történelem egyik legnagyobb lakáspiaci buborékát. Ezen a diagramon jól látható, hogy emelkedtek a politikailag előírt lakáscélok a szegényebb rétegek lakáshoz jutásában:

Amikor a kártyavár összeomlott, a gazdasági pusztítás elképesztő méreteket öltött. A közvetlen állami költségvetési kiadások csak az Egyesült Államokban elérték a 2 billió dollárt, globálisan pedig meghaladták a 12 billiót a bankrendszerbe történő beavatkozások révén. A közvetett veszteségek még súlyosabbak voltak: az amerikai gazdaság kibocsátásának tartós csökkenését akár 14 billió dollárra, a háztartások vagyonának azonnali megsemmisülését pedig több mint 19 billióra becsülték. A lenti diagram megmutatja, hogy milyen ütemben növekedtek az alacsony jövedelműeknek vagy minimális önerővel rendelkezőknek juttatott hitelek az Egyesült Államokban:

Az egyre több szakértő által támogatott elmélet szerint a saját maguk által előidézett katasztrófával szembesülve a politikai döntéshozók több billió dolláros ideológiai eltussolásba kezdtek. A felelősség áthárítása érdekében a Financial Crisis Inquiry Commissiont (FCIC – Pénzügyi Válság Vizsgálóbizottság) politikai eszközzé tették. A bizottság jelentését úgy alakították ki, hogy felmentse az államot a progresszív beavatkozások felelőssége alól. Ehhez nagyrészt olyan, országosan ismert akadémiai közreműködőkre támaszkodtak, akik tökéletesen megtestesítették azt, amit Friedrich Hayek Nobel-díjas közgazdász karosszékben ülő értelmiségieknek nevezett. Elméleti szakemberekre, akiknek semmilyen iparági tapasztalatuk nem volt, és akik absztrakt modelljeikkel elterelték a figyelmet az összeomlás kormányzat által vezérelt okairól.

Ez az akadémiai félrevezetés – a marxista indíttatású Occupy Wall Street mozgalommal együtt – sikeresen formálta a közvéleményt. Azzal, hogy az állam által előidézett hitelválságot a szabad piac eredendő hibájaként állították be, Washington a dühöt a szabályozók helyett a Wall Streetre irányította. Ez a mesterséges konszenzus tökéletes ürügyet biztosított a Dodd–Frank törvény elfogadásához: egy hatalmas szabályozási expanzióhoz, amely súlyosan korlátozta a magánszektort, miközben érintetlenül hagyta az állam destruktív, erősen tőkeáttételes dominanciáját a lakásfinanszírozásban.

Ennek hosszú távú következményeit ma is láthatjuk. A 2008-as eltussolás legújabb gyümölcse a Democratic Socialists of America (DSA – Amerikai Demokratikus Szocialisták) radikális gazdaságpolitikai programjaiban jelenik meg. Mivel a válság valódi történetét a kritikus hangok szerint eltörölték, a progresszívek új generációja a piaci kudarc hamis narratívájára támaszkodva követel országos lakbérszabályozást, szövetségi bérlői jogok chartáját és az állami tulajdonú szociális lakásállomány agresszív kiterjesztését. Ugyanazt a retorikát használják, amelyet az FCIC többségi jelentése és a Zuccotti Parkban tüntetők alkalmaztak, amikor az amerikai ingatlanpiac teljes központi tervezését szorgalmazták.

Egyes vélemények szerint Washington felelősség alóli felmentésével a 2008-as eltussolás intézményesítette a rendszerszintű erkölcsi kockázatot, és tartósan meggyengítette a piaci fegyelmet. Ezen értelmezés szerint amikor a központi tervezés kudarcot vall, az állam válasza rendszerint ugyanaz: még több központi ellenőrzést követel. Ha nem kerülnek korrigálásra a történelmi tények, akkor az ideológiai eltussolás egyes elemzők szerint sikeresen előkészítheti a terepet egy újabb, még pusztítóbb, államilag előidézett gazdasági összeomlás számára.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo