IPO előtti részvényekkel bővíti kínálatát az egyik legnagyobb decentralizált kriptotőzsde
Cikk meghallgatása
A decentralizált tőzsdék szerepe az elmúlt években messze túlnőtt azon, hogy felhasználók csupán kriptovalutákat adnak és vesznek egymás között jutányos kereskedési díjak mellett. A közvetítő nélküli kereskedés ma már kiterjed a likviditási protokollokra, tokenizált eszközökre és egyre több, valós eseményhez kötött piacra is – ilyen például a részvénykibocsátás előtti kereskedés, vagyis a pre-IPO-zás.
A PancakeSwap, a BNB Chain egyik legnagyobb protokollja, most több láncon működő DeFi-platformmá változik át, kínálata pedig kiterjed a tokenizált formájú hozzáférésekre is olyan vállalatokra, ahol a részvénykibocsátás még nem történt meg – hasonlóan az Uniswaphoz, vagy a Hyperliquidhez.
Egyre élesebb a decentralizált tőzsdék versenye
A CoinGecko információ szerint a decentralizált tőzsdék, vagyis a DEX-ek összértéke meghaladja a 37 milliárd dollárt, ugyanakkor ennek több mint felét a Hyperliquid teszi ki. Forgalom tekintetében ugyanakkor a PancakeSwap V3-as protokollja messze túlmutat mindegyik riválisán: az elmúlt 24 órában közel 7735 millió dolláros forgalmat generáltak a felhasználók, ezzel a piaci részesedés 13%-át kitéve.
Ebben az is közrejátszik, hogy a BNB Chain egyik legismertebb protokollja szeptember 20-án elindította a Pre-Access Portálját, ahol a felhasználók közvetett, tokenizált kitettséget szerezhetnek olyan vállalatokban, amik a tőzsdei bevezetés előtt állnak – vagyis IPO-ra, nyilvános részvénykibocsátásra készülnek.
Introducing PancakeSwap’s Pre-Access Portal
→ Tokenized, indirect exposure to private companies before they go public
→ Fully onchain, self-custodial
→ Accessible via @BinanceWalletFirst project reveal coming soon 🍽️
More details: https://t.co/xSQ7TslkQI pic.twitter.com/Z3rfhnmEuj
— PancakeSwap (@PancakeSwap) September 20, 2026
A platform teljes mértékben hálózaton fut, elérése pedig a Binance Wallet-en keresztül történik. A konstrukció egyelőre inkább új hozzáférési réteg, mint kiforrott piac: a bejelentés után a kapcsolódó forgalom még nulla volt.
A PancakeSwap ugyanakkor már jelentős hálózati aktivitást mutat: a DefiLlama szerint mintegy 2,3 milliárd dollárnyi teljes zárolt értékkel, és 30 nap alatt több mint 30 milliárd dollár DEX-forgalommal rendelkezik, amelynek 96 százaléka a BNB Chainhez kötődik.
A Binance, mint új elosztási csatorna
Sok tőzsdetoken mondott csődöt az elmúlt években, ugyanakkor a Binancehez köthető BNB az évek alatt komplett ökoszisztémává változott, ahol NFT-k mellett mémcoinok, tokenizált termékek és más szolgáltatások is elérhetővé váltak.
A tőzsde most szeptemberben hozzáférést ad felhasználóinak a sportfogadási felületekhez is, amely hasonló alapelveken működik, mint a Polymarket vagy a Kalshi, vagyis nem egy központi entitás határozza meg a szorzókat, hanem a felhasználók és a feltett tétek.
A Binance korábbi tájékoztatása szerint a Prediction Markets harmadik féltől származó, on-chain platformhoz kapcsolódnak, és a Binance nem a piac ellenoldala. Ez jól mutatja az irányt: a nagy pénztárcák egyre több külső DeFi- és eseménypiacot tesznek elérhetővé saját felületükön.
Meddig futhat ki a $CAKE lendülete?
A 2020-2021-es bikapiacon a PancakeSwap natív tokenje, a $CAKE produkálta az egyik legnagyobb növekedést, amivel sok korai kereskedőt tett milliárdossá. Jelenleg 2,45 dolláron kereskedik a token, az elmúlt egy hónapban pedig összhangban a piac egészével, 44%-ot erősödött.
Bár éves grafikonon továbbra is 11%-os mínuszban található az eszköz, 2021-es történelmi csúcsa (40 dollár) pedig elérhetetlennek tűnik, a hálózati adatok alapján még akár az is előfordulhat, hogy a lokális mélypontról (1,11 dollár) többszörös növekedést láthatunk a következő bikapiacon.
Egyes technikai elemzések szerint a $CAKE kikerült abból a 2022 nyara óta tartó csatornából, amely növekedésre adhat okot. Itt első sorban olyan korábbi kulcsszintekre kell figyelni, mint a 3,20 dollár, valamint a 4,50 dollár.
Több elemző szerint érdemes lesz figyelni a $CAKE-re, miután a Binance-ökoszisztéma kulcsfontosságú protokolljává válik a decentralizált kereskedés, az örökös szerződések, a likviditási protokollok, valamint a tokenizált eszközkereskedelem révén – ez a beáramlás pedig várhatóan meg fog látszódni az árfolyamban is. A célárakat tekintve a 4,70-5,20 dolláros tartományt jelölik meg a legtöbben, mint idei célárfolyamot.
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!

