Érkezik a kriptó a Raiffeisen appjába? Régiós együttműködésről állapodtak meg a Bitpandával
Cikk meghallgatása
A hagyományos pénzügyi szektor és a digitális eszközök világa közötti szakadék egyre kisebb Európában. A Raiffeisen Bank International (RBI) és az osztrák gyökerű Bitpanda és RBI közös bejelentése értelmében a két pénzügyi szolgáltató növeli stratégiai együttműködését, amelynek értelmében a kriptovaluta-kereskedelmi és digitális eszközszolgáltatásokat akár 11 közép- és kelet-európai piacra is kiterjesztik. Ez a lépés az egyik legnagyobb szabású intézményi adaptációnak számít az európai lakossági bankolás történetében, amely több millió ügyfél számára teszi közvetlenül elérhetővé a kriptoeszközöket a már megszokott banki felületeken keresztül.
Nem légből kapott ötlet volt
A nagyszabású terjeszkedés nem előzmények nélküli. A két társaság korábban Ausztriában indította el az együttműködés pilot fázisát, ahol a Raiffeisenlandesbank Niederösterreich-Wien a Bitpanda Technology Solutions (BTS) infrastruktúrájára támaszkodva tette lehetővé ügyfelei számára a kriptovaluták vásárlását és eladását a saját mobilbanki alkalmazásán belül. Az osztrák piacon tapasztalt lakossági érdeklődés, valamint a technológiai integráció zökkenőmentessége megalapozta a döntést, hogy a modellt a Raiffeisen teljes közép- és kelet-európai hálózatára is átültessék.
A technikai háttér kulcsa a Bitpanda API-megoldása, amely lehetővé teszi, hogy a bankcsoport egyes leányvállalatai anélkül kínálhassanak digitális eszközöket, hogy saját kriptoinfrastruktúrát kellene kiépíteniük a semmiből. Az ügyfelek így a bankjuk már jól ismert, biztonságos felületén, külön regisztráció vagy bonyolult tárcakezelés nélkül férhetnek hozzá a digitális eszközökhöz. A tranzakciók mögötti elszámolási, letétkezelési és megbízás-végrehajtási folyamatokat a színfalak mögött teljes egészében a Bitpanda szabályozott rendszere kezeli.
Az időzítés sem véletlen, hiszen az Európai Unió átfogó kriptoszabályozása, a MiCA végérvényesen megteremtette a jogi keretet a kontinensen. A szigorú, ugyanakkor kiszámítható szabályrendszer felszámolta az intézményi szereplők korábbi bizonytalanságát, és zöld utat adott a hagyományos bankoknak arra, hogy felvegyék termékpalettájukra a digitális eszközöket. A Raiffeisen lépése egyértelműen jelzi, hogy a TradFi szereplők ma már nem fenyegetésként vagy múló divatként tekintenek a kriptovalutákra, hanem a modern lakossági portfóliók szerves részeként integrálják azokat.
A közép- és kelet-európai régióban, ahol a lakosság körében különösen magas a nyitottság a digitális pénzügyi megoldások iránt, a partnerség kiterjesztése jelentős hatással lehet a lakossági kriptoadoptációra. Mivel a Raiffeisen Bank a hazai piacon is meghatározó szereplő, a regionalitást célzó megállapodás felveti annak lehetőségét, hogy a szolgáltatás idővel Magyarországon is elérhetővé válik a banki alkalmazást használók számára. Megkerestük a Bitpandát az ügyben, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
