Újabb pofont kapott a Ripple – delistázta a Coinbase, az OKex és a Crypto.com

Az éjszaka három kriptovaluta váltó jelentette be, hogy januárban delistázza az XRP-t. Nagyot bukott a korábban népszerű kriptovaluta.

Rájár a rúd a Ripple-re. Mióta a SEC eljárást kezdeményezett a kriptovállalattal szemben a bizonytalan körülmények miatt egyre több kriptovaluta tőzsde dönt úgy, hogy felfüggeszti az XRP kereskedést. A múlt héten három kisebb váltó állította le a kriptovaluta adás-vételét, amelyet hétvégén a Bitstamp követett. Bár a kriptotőzsde közleménye szerint egyelőre csak az amerikai ügyfelek számára lesz elérhetetlen a kriptovaluta, feltételezhetően a korlátozást később kiterjesztik a többi felhasználóra is. Nem kellett sokat várni a nagyobb kriptotőzsdék reakciójára sem. Néhány órával ezelőtt az OKex, és a világ egyik legnagyobb váltója, a Coinbase is bejelentette, hogy kivezeti az XRP-t.

A már eddig is keservesen szenvedő XRP egy újabb pofont kapott. A Coinbase bejelentése után a digitális valuta ára 20%-ot zuhant. Sajtóidőben 0,21 dollárba került az XRP. A Coinbase után Crypto.com is közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy 2021. január 19-től az Egyesült Államokban szünetelteti az XRP kereskedést.

A világ negyedik legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kriptovalutájának ára múlt hét óta már több mint 60%-ot esett. A SEC eljárása miatt több XRP tulajdonos pánikba esett. A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse a SEC legutóbbi fellépése után kijelentette, hogy minden erejével a vállalat igazáért fog küzdeni. Szerinte a SEC hibázott, az XRP nem értékpapír és ezt be is fogja bizonyítani.

Érdekelhet még: Cardano alapító: Az XRP nem értékpapír, de vannak rejtélyes megoldásaik

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo