A befektetők nem győznek betelni ezzel az érmével – Újabb sikereket ért el a MEMAG

Szinte felfoghatatlan, milyen tempóban halad a Meta Masters Guild előértékesítése. A fejlesztők újabb sikereket köszönthetnek, miután már több mint 1.55 millió dollár értékben sikerült értékesíteni a natív, ERC-20 MEMAG tokeneket.

Akik nem szeretnének lemaradni, azoknak érdemes igyekezni, hiszen az összesen 7 előértékesítési szakaszból hamarosan a harmadik is teljesülni fog.

Megállíthatatlan a MEMAG előértékesítése!

A Meta Masters Guild, vagy röviden MMG előértékesítése január közepén indult. Ennek ellenére a kitűzött, közel 5 millió dollár célösszegnek, már egy jelentős része teljesült.

Érdemes megemlíteni, hogy más előértékesítésekhez képest, az MMG által kitűzött 5 millió dolláros cél alacsonynak számít. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a fejlesztők rendelkeznek elég alaptőkével a projekthez, ami nagyban növeli a későbbi siker esélyét.

Az előértékesítés 7 szakaszból fog állni, amikben a MEMAG értéke lépcsőzetesen emelkedni fog. A jelenlegi, harmadik szakaszban a MEMAG ára mindössze 0.013 USDT, azonban az utolsó szakaszra már csak 0.023 USDT-ért lehet hozzájutni.

Ez azt is jelenti, hogy aki még most vásárol, annak közel 60% profit ütheti majd a markát. Ez azonban még nem minden.

Számos szakértő vélekedik úgy, hogy az érme árfolyama, a listázást követően jelentős növekedést fog elérni. Sőt, egyes szakértők azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a listázási ár tízszeresét is eléri majd az árfolyam.

MEMAG token vásárlása

A MEMAG több mint egy P2E játék

Dióhéjban az MMG nem egy játék lesz, hanem egy „céh” (guild). A hamarosan elérhető játékokat külső cégek fejlesztik, aminek köszönhetően a felhasználók számára biztosított a kiváló játékélmény.

Bár a játékokkal profithoz is lehet majd jutni, szemben a play to earn (P2E) szemlélettel szemben, minden játék, az úgynevezett play AND earn filozófia szerint fog elkészülni.

A fejlesztők felismerték, hogy a P2E játékok egyik legnagyobb gyengesége, hogy hamar repetitívvé és unalmassá válnak. Ennek az elsődleges oka az, hogy a fejlesztők a profitszerzésre helyezik a legnagyobb hangsúlyt, így a játék egy kicsit sem lesz élvezhető.

Ezzel szemben a play and earn szemléletnek köszönhetően kizárólag olyan játékok lesznek elérhetők az MMG platformon keresztül, amik valóban, hosszú távon is képesek megtartani a felhasználókat.

A projekt ökoszisztémájának köszönhetően az MMG játékai iOS és Android App Store-okban is elérhetőek lesznek, ezáltal nem kizárólag a kriptobefektetők, hanem a hétköznapi gémerek is élvezhetik majd a kalandokat.

Hogyan működik az MMG ökoszisztéma?

A jelenlegi előértékesítés során a platform natív érméjét, a MEMAG-ot lehet megvásárolni. Ennek segítségével a játékosok a piactéren keresztül vásárolhatnak különböző NFT-kiegészítőket. Ezek nem kizárólag kozmetikumot lehetnek, hanem különböző pályák, pilóták vagy akár járművek is, amivel a nyerési esélyeket lehet majd növelni.

A MEMAG mellett viszont elérhető lesz még egy, blokkláncon kívüli digitális pénz, a GEMS. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban tudni érdemes, hogy nem minősül hivatalosan fizetőeszköznek, ezért a Meta Masters játékai hivatalosan is bekerülhetnek az iOS és Android App Store-okba.

GEMS pontokat a játékok során, különböző módokon lehet majd gyűjteni. Akik ügyesen versenyeznek, vagy bátran helytállnak a csatákban, ezeket fogják kapni jutalmul.

meta masters guild jatek

Az összegyűjtött GEMS-eket az MMG platformon keresztül később át lehet majd váltani MEMAG-ra. Végezetül a megszerzett MEMAG-ot más kriptopénzekre lehet váltani, el lehet adni, vagy vásárolni lehet belőle különböző NFT-tárgyakat.

Az így megálmodott rendszernek köszönhetően sokan, számos különböző eszközről érhetik majd el az MMG játékait, és tehetnek szert szórakozás mellett még profitra is.

Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a játékok kiváló játékmenettel fognak rendelkezni, abban az esetben egyáltalán nem meglepő, hogy a befektetők elkapkodják a MEMAG érméket.

MEMAG token vásárlása

Hamarosan érkezik az első három játék

Mivel az MMG lényegében egy játékplatform lesz, ezért muszáj beszélni arról is, hogy pontosan milyen játékok lesznek elérhetők.

A fejlesztők tervei szerint az első három játék még idén meg fog jelenni, amit vélhetően majd számos másik játék fog követni.

Minden jel szerint, a Meta Kart Racers névre keresztelt, autóversenyezős játék lesz, ami elsőnek meg fog jelenni a platformon. Ebben a játékosok a Meta Kart bajnokságokon mérhetik majd össze egymással tudásokat, és a legjobbak, jelentős mennyiségű GEMS-t kapnak majd jutalmul.

memag kriptojatek

A fejlesztők nem véletlenül döntöttek amellett, hogy a Meta Kart Racers lesz az első játékuk.

A Statista felmérése szerint 2021-ben az egyik legnépszerűbb videójáték-műfajt az autóversenyezős játékok alkották. Ezt szem előtt tartva kétség sem férhet hozzá, hogy a Meta Kart Racers is komoly sikerekre számíthat.

Szintén előkészületi fázisban van, azonban valószínűleg a Meta Kart Racers után fog megjelenni a Raid NFT. Ebben a körökre osztott fantasy játékban, különböző harcosok segítségével mérhetjük majd össze stratégiai érzékünket más, valós játékosokkal vagy akár mesterséges intelligenciával szemben.

Dönthetünk úgy, hogy egyedül vágunk bele különböző küldetésekbe, de harcolhatunk akár másokkal is a Battle Arenaban.

Ahogy a játék nevéből is következtetni lehet, nem csupán GEMS-ek gyűjtésére lesz lehetőség, hanem NFT-ket is be lehet majd szerezni, amit akár más platformokon keresztül értékesíthetünk is.

A harmadik, egyben utolsó játék, ami elérhetővé fog válni a platformon keresztül az a Meta Masters World lesz. A metaverzum alapú kalandokat elsősorban azok fogják élvezni, akiknek a lételeme a kreativitás.

A Meta Masters Worldben teljesen ránk lesz bízva, mit szeretnénk csinálni. Elmehetünk felfedezni a varázslatos világot, létre tudunk majd hozni NFT-tárgyakat vagy akár épületeket, vagy csak egyszerűen új barátságokat köthetünk más felhasználókkal.

Amint az látható, a fejlesztők semmit sem bíznak a véletlenre. Három, teljesen különböző játék is előkészületben van, aminek köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy a legtöbb gémer meg fogja találni a számára ideális időtöltést.

MEMAG token vásárlása

Mire számíthatnak azok, akik befektetésként tekintenek a MEMAG-ra?

Ha te azok közé tartozol, akik egy magas megtérüléssel kecsegtető projektet keresnek, abban az esetben is érdemes fontolóra venni a Meta Masters Guildet.

Jelenleg a videojátékok bevételének a legnagyobb része a mobiljátékokból származik. A Globenewswire-ön publikált, SkyQuest Technology által készített tanulmány szerint a szektor mérete 2021-ben megközelítette a 100 milliárd dollárt, és 2028 várhatóan a a mostani méretének a duplájára fog nőni.

Ennek a növekedésnek pedig az egyik legnagyobb nyertese a Meta Masters Guild lesz.

A platform egyszerre lesz képes több, különböző stílus szerelmeseit is megszólítani változatos, és izgalmas játékokkal. Emellett bárki teljesen ingyenes tud majd csatlakozni, ráadásul még jelentős profithoz is hozzá lehet jutni.

Igen jól látod, bárkinek lehetősége lesz kipróbálni ezeket a játékokat, teljesen ingyen.

Ehhez pedig érdemes hozzátenni, hogy a 3. előértékesítési szakaszban csatlakozók, a listázás idejére közel 60% hozamot érhetnek el.

Vagyis a projekt befektetői, egyszerre képesek rövid és hosszú távon is, hatalmas profitot elérni.

Ha téged is meggyőzött a Meta Masters Guild, látogass el a magyar nyelven is elérhető honlapra, és vásárolj MEMAG tokent!