A Binance 165 millió dollár értékben hajtott végre BNB tokenégetést

A Binance kriptovaluta tőzsde az eddigi legnagyobb BNB tokenégetést hajtotta végre. A tőzsde 14. égetése során 165 millió dollár értékű BNB (Binance Coin) megsemmisítésére került sor.

Felgyorsulnak a BNB tokenégetések

Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója a cég blogján számolt be a 14. alkalommal végrehajtott negyedéves tokenégetés eredményeiről. Összesen több mint 3,6 millió BNB-t égetett el a Binance, aminek az összértéke meghaladja a 165 millió dollárt. Ezáltal a mostani a vállalat eddigi legnagyobb égetése. A Binance a tokenek megsemmisítése által sikeresen lecsökkentette a teljes BNB készletet 174,2 millió darab BNB-ről 170,5 millió BNB-re.

BNB tokenégetés
Forrás: Binance

A kriptovaluta tőzsdének egyébként komoly célja van az égetésekkel. Konkrétan a BNB készlet felét szeretnék elégetni, ezáltal pedig a teljes készletet 100 millióra csökkentenék le. A jelenlegi égetési sebesség mellett körülbelül 5-8 évet vehet igénybe, hogy a cég elérje ezt a célkitűzést. A most végrehajtott égetés azonban már jelzi, hogy az égetés folyamata kezd felgyorsulni, mivel a korábbi égetési sebesség mellett 27 évet kellett volna várni a 100 milliós készlet eléréséhez. Valószínűleg a jövőben még a jelenleginél is nagyobb égetési sebességre számíthatunk.

Tokeneket is feloldottak

Zhao egy Twitter bejegyzésben azt is elárulta, hogy a cég 16 millió tokent oldott fel. Ezeket a tokeneket már 2020 júliusában fel kellett volna oldani, de a vezérigazgató állítása szerint a Binance csapata erről egyszerűen megfeledkezett. Most ezeket a tokeneket áthelyezték egy speciális Binance címre, ugyanarra, amelyet már a korábbi feloldások során is használtak.

A Binance vezér egy másik tweetben azt is hozzátette, hogy a Binance csapata soha egyetlen BNBt sem adott el ezekből a tokenekből. A tokeneket feloldották, majd nyilvános címekre küldték át és onnan csak égetés céljából mozgattak el belőle. Feltehetően a jövőben az összes ilyen feloldott token megsemmisítésre kerülhet majd egy égetés során.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük