A Binance és Mastercard együttműködésével új kriptokártya érhető el Brazíliában

A Binance és a Mastercard együttműködése nyomán új prepaid kriptokártya válik elérhetővé a brazil lakosok számára.

A Mastercard által működtetett kártya elmondásuk alapján a kényelem és hozzáférhetőség új szintjét hozza el a dél-amerikai országban. Ezt az alacsony tranzakciós díjak és a felhasználók vagyonának védelmét szolgáló biztonsági intézkedésekkel kívánják elérni. A hírek szerint az eszköz tranzakcióként 0,9%-os díjat számít majd fel, emellett akár 8%-os készpénzvisszatérítést is lehetővé tesz majd, és a díjmentes ATM kivételeket is.

A Binance prepaid kártya elérhetővé teszi a felhasználók számára, hogy kriptovalutáikat könnyen átváltsák, majd elköltsék, ezzel pedig úgy használva majd, mint egy hagyományos bankkártyát. Várhatóan 13 digitális eszközt is támogatni fog, köztük a bitcoint, ehtert és a Binance USD-t. Továbbá a tulajdonosa kiválaszthatja majd, hogy melyik kriptovalutát szeretné tárolni rajta, majd pedig fizetni azzal.

Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz elérhető, de hírek szerint már akár az elkövetkezendő hetekben igényelhetik azt. A bejelentés máris jelentős érdeklődést és izgalmat váltott ki a helyi kriptoközösség körében.

„Brazília egy rendkívül fontos piac a Binance számára, ezért továbbra is új szolgáltatásokba fektetünk be a helyi felhasználók számára. Emellett hozzájárulunk a blokklánc- és kriptoökoszisztéma fejlődéséhez is az országban.” – fogalmazott Guilherme Nazar, a Binance Brazil vezetője.

A 2022-es évet figyelembe vevő felmérés szerint az ország lakosságának 49%-a állította azt, hogy az elmúlt 12 hónap folyamán legalább egy tranzakciót végzett kriptovalutával. Ezzel szemben pedig a globális átlag 41% volt. Ez megmutatja, hogy a Binance és a Mastercard miért szeretne terjeszkedni ebben a dél-amerikai országban.