A Bitcoin család nem csügged, minden nap BTC-t vesz

A Bitcoin család több mint 1 millió dollár mínuszban van bitcoin befektetéseivel azóta, hogy a világ legnépszerűbb digitális érméje 2021 novemberében 69 000 dollár körül tetőzött. A család feje, Didi Taihuttu azonban nem csügged.

“Naponta veszek bitcoint” – mondta Taihuttu a CNBC-nek telefonon a portugáliai Lagos strandjáról. “Számomra az a lecke, amit az elmúlt két ciklusban megtanultam – amikor az egész világ kiborul, és amikor mindenki azt gondolja, hogy a bitcoin összeomlik – én akkor elvonulok, és bitcoint veszek.”.

2017-ben Taihuttu, a felesége és három lánya felszámolta minden vagyonát, hogy bitcoinra váltsa azt és egy életre szóló kalandban legyen része. Ez akkor történt, amikor a bitcoin mindössze 900 dollárt ért. A család világkörüli utazása során Taihuttu többször adott el bitcoint, majd később visszavásárolta azt, de mindig a legmegfelelőbb időpontban tette. “Ilyen a bitcoin élet” – mondta.

Taihuttu a CNBC-nek elmesélte, hogy a család teljes bitcoin vagyonának körülbelül 15%-át adta el, amikor az árfolyam november végén az 55 000 dolláros szintre esett.

Az ″55 000 dollár volt számomra a megerősítés, hogy lejjebb fogunk menni” – tette hozzá Taihuttu.

Taihuttu – aki rendszeresen tanulmányozza a piacot – úgy véli, hogy a bitcoin valahol 15 000 és 20 000 dollár között fogja elérni a mélypontját, mielőtt 2025-re 140 000 dollár fölé emelkedik. Szerinte itt az idő, hogy bevásároljon. Befektetési stratégiája eddig elég jól bevált, hiszen portfóliója az elmúlt hat évben több mint 2000%-kal gyarapodott.

Lassan az emberek meg fogják érteni, hogy a bitcoinban lenni és HODLingolni sokkal jövedelmezőbb, mint mindig megpróbálni elkapni azt az altcoint, ami ezerszeresére fog menni” – jelentette ki Taihuttu.

Portugáliában találtak új otthonra

Az elmúlt hat évben az ötgyermekes holland család beutazta a világot. De miután 40 országban időztek el úgy döntöttek, hogy gyökeret eresztenek Portugáliában – amely az egyik utolsó olyan hely Európában, ahol 0%-os adó terheli a bitcoint.

Taihuttu legújabb projektje egy bitcoinbár üzemeltetése Lagos egyik legnépszerűbb strandján. Emellett azt is tervezi, hogy terjeszti a bitcoin evangéliumát azáltal, hogy az összes árusból lightning-barát kiskereskedőt farag.

“Azt hiszem, körülbelül hat hónap alatt fogom elérni, hogy az egész tengerparton elfogadják a bitcoint” – mondta.

A család hitét próbára tette az elmúlt év. Beköszöntött a kriptotél, a bitcoin árfolyama bezuhant, az iparág legnépszerűbb vállalatai közül néhányan tönkrementek.

A káosz megrémítette a befektetőket, akik közül sokan veszteséggel is eladtak. Hogy ilyen mértékű volatilitás mellett is normális maradjon az ötgyermekes holland család az általuk 70/30-nak nevezett szabályt követi.

Centralizált tőzsdék KYC-vel? Inkább nem

A bitcoin állományuk 70%-át hidegtárcán tartják, a másik 30%-ot pedig egy hot walletben.

“Minden alkalommal, amikor a tőkénk növekszik, meggyőződöm róla, hogy 70%-a valóban a hidegtárcán van, így ahhoz nem tudok hozzányúlni” – magyarázta Taihuttu, aki mindent megtett azért, hogy a hidegtárcákhoz különösen nehéz legyen hozzáférni.

A család kriptovagyonának nagy része négy különböző kontinensen található titkos páncéltermekben, köztük két rejtekhely Európában, további kettő Ázsiában, egy Dél-Amerikában és egy hatodik Ausztráliában van. A Bitcoin család a seed phrase-t is ugyanazon a kontinensen rejti el, mint a hozzájuk tartozó hardveres tárcát, de különböző országokban. Ennek ellenére a holland férfi nem panaszkodik: “Mindig olcsón tudok repülni a RyanAirrel vagy az AirAsiával. Három óra alatt ott vagyok”.

A család szinte minden bitcoinja KYC nélküli, vagyis se a kormányok, se mások nem tudhatják pontosan mennyi érmét is tárol a holland família. Taihuttu szerint “rengeteg olyan fórum van, ahol még mindig lehet készpénzzel bitcoint vásárolni. Minden országnak megvan a maga eladóhelye. Van egy Mexikóban, amelyik naponta akár egymillió dollárt is készpénzben bonyolít”.