A bitcoin stabilan tart a 47000 dolláros ellenállási szint felé

Komoly mélypontok után úgy tűnik, hogy ismét felfelé ívelő trendben van a bitcoin árfolyama. A cikk írásának pillanatában 46100 dollár körül kereskedtek egy BTC-vel. Az már látható, hogy a 46800 és 47800 között komoly ellenállási szintbe ütközött az árfolyam. Ezt az ellenállási szintet az hozta létre, hogy ezen árak között több Fibonacci visszahúzódási-ellenállási szint is keresztezi egymást. És miután az elemzők megvizsgáltak több, rövidtávú időkeretet mozgóátlagok alapján, arra következtetésre jutottak, hogy a BTC hamarosan elér egy csúcsot. Július 20.-a óta folyamatosan emelkedik a bitcoin árfolyama, amikor 29278 dolláros mélypontról indult meg felfelé. Volt egy kis megakadás menet közben augusztus ötödikén, de azóta továbbra is emelkedik az árfolyam.

Diagram

Az indikátor is azt jelzik, hogy a bitcoin csúcsra érhet

Augusztus 10-én ért el egy csúcsot, ami jelenleg ellenállási szintnek tűnik, ez volt a 46700 dollár. Viszont most nagyon nehéz szakasz következik az előrejelzések szerint, komoly ellenállási szintekkel 46800 és 47800 dollár között. Ha ezt a szintet egy lendülettel át tudná vinni az árfolyam, az azt jelenti, hogy a piacon nagyon erős bika-mozgások és hangulat uralkodik. Érdekesség, hogy míg a sztochasztikus oszcillátor és az MACD indikátor bullish-típusú jelzést ad, addig a Relatív Erősség Index (RSI) medve-típusú mozgást mutat. Ha a hatórás diagramot nézzük, akkor hasonló helyzetet láthatunk, amelyben többször is csökkenő jelzést ad az RSI és az MACD is.

Diagram

Ha az ellenállási szintről visszapattan az árfolyam, akkor komoly zuhanás várható. Hiszen a következő támasztási szint 39900 dollár környékén van, itt vannak Fibonacci visszatérési-támasztási szintek. A különböző diagramokat nézve az látható tehát, hogy a BTC nagy valószínűség szerint perióduson belüli csúcsra ér valahol 46800 és 47800 dollár körül. A hullámokat vizsgálva nem egyértelmű a hosszútávú helyzet, de rövidtávon azt valószínűsíthetjük, hogy a BTC valahol az ötödik hullámában lehet egy bullish-típusú trendnek. Ha ezeket a hullámokat árfolyamra vetítjük, akkor 47750 dollár környékén várhatjuk a csúcsot. Értelemszerűen annak tükrében, hogy hány és melyik hullámokat vizsgáljuk.

Tradingview

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük