A Bitstamp leállítja az XRP kereskedést az Egyesült Államokban

A Bitstamp kriptovaluta tőzsde bejelentette, hogy a Ripple körül kialakult bizonytalan helyzet miatt leállítja az XRP kereskedést az Egyesült Államokban. 

Egyre sötétebb felhők jelennek meg a Ripple feje felett. Szerdán három kisebb kriptotőzsde jelentette be, hogy leállítja az XRP kereskedést, most a Bitstamp is így tett. A népszerű kriptotőzsde 2021. január 8-án felfüggeszti az összes amerikai ügyfél számára az XRP kereskedést és zárolja a betéteket. A Bitstamp az amerikai Értékpapír-és Tőzsdefelügyelet Ripple-lel szemben indított eljárása miatt döntött a korábban harmadik legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kriptovaluta kereskedésének beszüntetése mellett.

A cég közleménye szerint ez egyelőre csak az amerikai ügyfelekre vonatkozik, más országokat nem érint. A Bitstamp az első nagy kriptovaluta tőzsde, mely drasztikus intézkedést hozott az XRP-vel szemben a SEC feljelentése után. Azt nem tudni, hogy a legnagyobb kriptotőzsdék, mint a Binance és a Coinbase mit lépnek az üggyel kapcsolatban, de egyes híroldalak szerint már a Coinbase is fontolgatja a kriptovaluta delistázását.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo