A Cardano és az Ethereum tényleg egy súlycsoportban mozognak?

Ha az ember szigorúan csak az olyan egyszerűen érthető metrikákat nézi, mint árfolyam vagy éppen piaci kapitalizáció, akkor a Cardano egyértelműen nem vetélytársa az Ethereumnak. A cikk írásának pillanatában a Cardanóval 1,2 dollár körül kereskedtek, míg az Ethereum közel 1800 dollárt ért. Viszont egyre több népszerű kriptoelemző, köztük Lark Davis is arról elmélkedik, hogy a Cardano vajon maga alá fogja gyűrni a második legnagyobb kriptovalutát. A Cardano fejlesztői természetesen elég egyértelmű véleményt fogalmaztak meg erről.

A Cardano és az Ethereum harca?

Legutóbbi videójának első részében Davis azt taglalta, hogy az Ethereum technológiailag a legerősebb hálózatnak számít. Hiszen az ETH mögött áll a legnagyobb decentralizált fejlesztői közösség és messze jobbak fejlesztési tevékenységben a többi platformnál. Viszont az újonnan kiadott frissítések és fejlesztések nem annyira előremutatóak. Az elemző rámutat, hogy az Ethereumon akkor van fejlesztés, ha hibát kell kijavítani vagy valamit jobbá kell tenni, de komoly ráncfelvarrások nem voltak az elmúlt években. Viszont azért mondjuk el, hogy ezzel szemben lesz egy óriási nagy ráncfelvarrás hamarosan. Ez pedig az Ethereum 2.0-ra való átállás, ami konkrétan a Proof-of-work koncepcióról Proof-of-stake algoritmusra fogja áthelyezni az Ethereum működését. Az Ethereum 2.0 első fázisa, a Beacon Chain már elindult. Ez egy olyan Proof-of-stake blokklánc, ami párhuzamosan fut az eredeti Proof-of-work lánccal. Ez lenne amúgy a videó:

A Cardano ezzel szemben jóval újabb és könnyebben használható kódot használ, így még több felhasználó tudja kihasználni a blokkláncának előnyeit. A Cardano mögött álló fejlesztő, az IOHK az összes fejlesztését transzparens, kutatásokon alapuló módon hajtotta végre. Mindenesetre a fokozatos fejlesztési irány okán a Cardano eddig nem tudott még okosszerződéses környezetet létrehozni. A Cardanón egyetlen decentralizált applikáció sem érhető el, szemben az Ethereummal. És Davis videójának második feléből is az jön le, hogy az elemző szerint a Cardano messze van attól, hogy az Ethereum vetélytársának tartsák. Mert bár lehet mondani az Ethereumra, hogy lassabb, mint a Cardano, de elvileg ezen is fognak a fejlesztők változtatni rövidesen. Úgyhogy alapvetően mindkét hálózatnak vannak előnyei és hátrányai, de összességében Davis szerint jelenleg az Ethereum jobb. Főleg, hogy az Ethereum 2.0 1-2 éven belül biztosan itt lesz és akkor ez a kérdés tényleg okafogyott lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük