A CoinShares már hivatalosan is tőzsdei cég lett a svéd Nasdaq-on

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A CoinShares, Európa legnagyobb kriptoeszköz kezelője nyílt részvénytársasággá vált a Nasdaq First North Growth Market tőzsdei bevezetés révén.

A cég részvényeivel csütörtök reggel közép-európai idő szerint 9 órakor kezdték meg a kereskedést CS ticker kód alatt.

A CoinShares ma reggel egy tweet-sorozatot tett közzé, amelyekben bejelentették, hogy „túljegyzett IPO” után megkezdik a kereskedést.

A társaság az előzetes részvénykibocsátást februárban indította el. Így nagyjából 151 millió svéd korona (nagyjából 18 millió dollár) értékű részvény állt befektetésre készen. De mire a társaság február 22-én közzétette az ajánlatot, a részvények nagy részét már az igazgatóság tagjai, a menedzsment tagjai, a meglévő részvényesek, valamint a külső befektetők már megszerezték.

Március 10-én a CoinShares bejelentette, hogy a Nasdaq Stockholm AB-tól hivatalos jóváhagyást kapott a kereskedés megkezdésére.

A cég azt is elárulta, hogy 675 millió svéd korona (kb. 80 millió dollár) értékű jegyzéshez jutott, ami azt jelenti, hogy az IPO 447%-kal volt túljegyezve. A társaság 2 280 új részvényest is megszerzett magának.

Jean-Marie Mognetti, a CoinShares vezérigazgatója szerint a tőzsdei bevezetés a CoinShares történetének „jelentős és izgalmas mérföldköve”.

“2016 óta erőteljesen jelen vagyunk Svédországban és a Nasdaq Nordic tőzsdén a kripto ETP-k XBT Provider vonalával, amelynek immár több mint 4 milliárd dollárnyi eszközt kezel. Most pedig örömmel bővítjük elkötelezettségünket a Nasdaq és Svédország iránt a mai eseménnyel.” – nyilatkozta, hozzátéve:

“Amint a befektetők új módszereket keresnek a növekvő digitális eszközosztály kitettségének megszerzésére, a Nasdaq IPO-ra adott válaszuk biztató jel a jövőnk szempontjából , valamint további bizonyíték a szélesebb digitális eszköz szektor iránti fokozott érdeklődésre.”

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.