A DeFi éve lesz a 2020

Ahogy a korábbi cikkünkben is kiemeltük, a tavalyi év nagy slágere volt a decentralizált pénzügy (DeFi). Ez a pénzügynek egy új típusa, amely protokollok alapján működik pénzügyi közvetítők közbeiktatása nélkül.

Ma a kriptovaluta felhasználók világszerte képesek kölcsönt felvenni, hitelt adni, kereskedni vagy befektetni, tehát a tradicionális pénzügyi szolgáltatásokat igénybe venni decentralizált és transzparens módon. Csak internetkapcsolatra és kriptovaluta tárcára van szükség. 2020-ban arra számítunk, hogy ez az új piaci szegmens továbbnövekszik.

A DeFi felemelkedése

A Bitcoin volt az első megvalósítása a decentralizált pénzügynek. Lehetővé tette a személyeknek, hogy pénzügyi tranzakciókat hajtsanak végre másokkal anélkül, hogy egy pénzügyi közvetítő ebben részt vett volna. A Bitcoin és a többi kriptovaluta volt a DeFi első hulláma.

A második hullámot az Ethereum blokklánc indította el, amely egy újabb réteget tett rá a blokklánc programozhatóságára. Mára eljutottunk oda, hogy egyedi felhasználók és vállalkozások is kölcsönt vehetnek fel, hitelt adhatnak, befektethetnek, tőzsdézhetnek a növekvő decentralizált pénzügyi applikáció által az Ethereum hálózaton.

A DeFi Pulse által összegyűjtött adatok alapján az amerikai dollár értéke a Defi protokollokban az ETH láncon 293 millió dollárról 687 millió dollárra nőtt 2019. december végére egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy a DeFi piaca egy év alatt 130%-ot nőtt.


A legnagyobb hozzájárulása értékben a MakerDAO-nak volt, amely a Dai stabilcoint működteti. A decentralizált szintetikus befektetési platform a Synthetix, a hitelező protokolok mint a Compound és InstaDapp, és a DEX Uniswap szintén jelentős szeletet hasítottak ki erről a nyitott pénzügyi piacról.

Mit kínál a DeFi piac ma?

Ma a DeFi applikációk széles tartománya érhető el, amelyek már kínálják szinte az összes tradicionális centralizált pénzügyi rendszer termékeit. A legfontosabb termékek és szolgáltatások:

– Kamatbevételt szedni a kriptoeszközök tartásával köszönhetően a Compound protokollnak és DAppoknak mint a Dharma és Celsius

– Átkonvertálni az ETH-t más Ethereum tokenekre biztonságos módon a decentralizált tőzsdéken mint az Uniswap és IDEX.

– Hedge pozíciókat kiépíteni a kriptovaluta eszköz portfólióra a decentralizált derivatív kereskedési platformok által mint, a dYdX.

– Biztosítást kötni az okosszerződésben rögzített feltételek teljesíthetetlensége miatt, ilyet kínál a Nexus Mutual.

– Fogadást kötni a választások, sportrendezvények kimenetelére olyan előrejelzést kínáló platformon mint az Augur.

– Pénzt tárolni olyan kripto alapú stabilcoinokban, amelyek ellenállnak az extrém piaci volatilitásnak is

DeFi fejlődési területek

A következő tizenkét hónapban a DeFi kínálata növekedni fog.

A hitelezés és a kereskedés adta a DeFi piac nagy részét 2019-ben. A kamatokra épülő bevétel szépen jövedelmezett a Hodlereknek, amelyet jól mutat a kripto alapú hitelek növekedése is az év során. Az idei évben arra számítunk, hogy a hitelezési protokollokban rögzített pénz értéke növekedni fog, ugyanis a hosszútávú befektetők is diverzifikálni fogják a portfóliójukat, különösen akkor, ha a piaci teljesítmény nem éri el a 2017/2018-as csúcsokat.

Az aktív kriptokereskedők másrészről egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a decentralizált kereskedési termékek iránt. A soha véget nem érő centralizált tőzsdei hackelések miatti fenyegetések és a pénzügyi alapok biztonsága, amit a decentralizált kereskedési platformok kínálnak, növelni fogja a kereskedési DApp-ok felhasználóinak a számát, és egyben az elérhető egyéb kereskedési platformok és tőzsdék számát is.

A stabilcoinok voltak a 2019-es másik fontos témája. A fiat alapú stabilcoinok mint a Tether (USDT) és az USD Coin (USDC) rekord méretű kereskedési volumeneket értek el, a MakeDAO által kibocsátott Dai pedig vezető szerepet szerzett a nem fiat alapú stabilcoinok területén. A stabilcoinok integrált részei lesznek a nyitott pénzügynek a következő hónapokban is, ugyanis könnyű átjárhatóságot biztosítanak a kriptovaluták felé, és hamarosan a digitális fizetési piacon is megjelennek.

Új termékek a láthatáron

Új típusú termékek megjelenését is várjuk a DeFi ökoszisztémában, mint a biztosítás, befektetés és eszközök tokenizálása. Például a Staked egy decentralizált roboadvisor- robotanácsadó szolgáltatást indított Robo-Advisor for Yield néven, amely Ethereum alapú protokollra épül. Ez automatikusan allokálja az ETH-t, USDC-t, Dai-t a legmagasabb hozamú eszközre. Hasonló típusú szolgáltatások jelennek majd meg a kripto alapú befektetési termékek növekedésével.

A biztosítási piacon, amely eddig eléggé kiaknázatlan volt az okosszerződés alapú megoldásoknál, szintén növekedésnek indul. Tőzsdei hackelés elleni biztosítás például jó esete lehet egy DeFi biztosítási termékfejlesztésnek. A biztosítási peer-to-peer lehetőségek szintén egy olyan terület, ahol a DeFi jelentős versenyelőnyre tehet szert.

Az eszközök tokenizálása egy szintén közkedvelt téma a blokklánc világban. Itt szintén több új DeFi termék jelenhet meg a piacon. Már ma is többfajta eszközbe fektethetsz be szintetikus tokeneken keresztül. Ez szintén jelentős növekedés előtt áll a következő időszakban.

A legnagyobb akadály, amely a DeFi piac fejlesztését gátolja 2020-ban a szabályozás lesz. Habár a DeFi protokollok működhetnek szabályozói jóváhagyás nélkül a decentralizált természetük miatt, addig a DeFi piacot összességében nagyban befolyásolja a kriptoszabályozás alakulása.

A globális vezetőknek egy kriptobarát globális blokklánc keretrendszert kellene kialakítani, hogy a DeFi a jövőbeli pénzügyi szektor integrált részévé váljon. A jogszabályalkotóknak tehát fókuszálni kellene arra, hogy a szabályozói keretrendszer is támogassa ezt. A DeFi ekkor nemcsak ott tudna fejlődni, ahol a tradicionális pénzügyi intézmények nem tudtak, hanem a mainstream pénzügyi termékek teljeskörű részéve válna, és a populáció nagy része ki tudná használni a DeFi nyújtotta előnyöket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük