A DeFi teljesen átalakítja a pénzügyi szektort, mondja a bankárok 44%-a

A Fannie Mae 205 hitelintézet körében végzett felméréséből kiderül, hogy kevés bankár ismeri igazán a blokkláncok működését. Azonban azok, akik ismerik, úgy nyilatkoztak, hogy négy éven belül tervezik annak bevezetését, és nagy hatása lesz a decentralizált pénzügynek (DeFi) a szektorra.

A felmérést 58 nagy, a felső 15%-ba tartozó intézmény, 54 közepes méretű bank és 93 kisebb bank, köztük a hitelszövetkezetek, körében végezték el. A válaszok szerint mindössze 25%-uk ismeri valamelyest (20%) vagy nagyon (5%) a blokkláncot. 37%-uk úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem ismeri, vagy nem tudja mi az, 38% viszont csak kissé ismeri. A jelentésből nem derül ki viszont, hogy mit jelent az, hogy csak kissé ismeri.

Érdekes tény, hogy 68%-a a megkérdezetteknek egyáltalán nem foglalkozott még a blokklánccal, míg 18% már elkezdte elemezni. Mindössze 1% használta a blokkláncot kísérleti jelleggel, és csak további 1% implementált már bármilyen blokklánc-alkalmazást az operációban.

Ez azt mutatja, hogy a tudatosság tekintetében már túljutott a téma a fordulóponton, de a felhasználás és implementáció tekintetében még nagyon le van maradva. A válaszadók 41%-a nyilatkozott csak úgy, hogy 4 éven belül tervezi valamilyen blokklánc alkalmazás bevezetését.

felmérés

A DeFi szerepe a bankszektorban

A jelentés arra is rámutatott, hogy a bankárok 44%-a véli úgy, hogy a DeFi közepesen nagy vagy nagyon nagy potenciállal rendelkezik a hagyományos pénzügyi intézmények szegmensében is. Azaz maguk a felmérésben részt vevők majdnem fele gondolja úgy, hogy a DeFi diszruptív folyamatokat indít el a szektorukban.

Egy nagy intézmény válaszadója szerint:
“Az okosszerződések végső soron diszruptívan hathatnak a hitelkibocsátás és -kereskedés, valamint a tulajdonjog-üzletágra is. Meg kell néznünk, hogyan változnak a felhasználói felületek és az ügyfélélmény, és meg kell győződnünk arról, hogy a költségcsökkentés mindkét területen megfelelően javulhat.”

Egy másik válaszadó egy kisebb intézményből kiemeli az automatizálást, mondván, hogy érdekesnek találják az “ingatlanügyletek, a hitelezés és a kiszolgálás egyetlen tranzakcióban való egyesítésének lehetőségét, és az automatizálással csökkentsék a teljes fogyasztói költséget”.

Míg egy másik válaszadó egy potenciálisan hiánypótló, de nagy piacot jelentő terméket emel ki:
“22 éve vagyok ugyanannál a cégnél. Minden hitelhez drága hitelezői jogbiztosítás tartozik. Több millió dollárt gyűjtöttem be, és soha nem volt egyetlen kárigényem sem.