A Fekete hattyú szerzője szerint a bitcoin egy tumor

A Fekete hattyú (The Black Swan) szerzője, Nassim Taleb szerint a bitcoin egy tumor, aminek az árfolyama beszakad és 1000 dollárig meg sem áll.

A kriptorajongóból lett kritikus Nassim Nicholas Taleb nemrég azt állította, hogy a bitcoin egy tumor. A CNBC Squawk Box című műsorának adott csütörtöki interjújában a Fekete hattyú, a The Black Swan szerzője azzal érvelt, hogy a 40 év alattiak – a millenniumi és a Z-generáció – nem értik, hogyan működik a gazdaság, mert a szövetségi kamatkörnyezetben nőttek fel.

“Úgy gondolom, hogy 15 évig Disneylandben éltünk, ami alapvetően tönkretette a gazdasági struktúrát” – érvelt Taleb. “Gondoljatok bele – nincs kamatláb. Tehát bárki, aki mondjuk ma 40 éves, nem rendelkezik piaci tapasztalattal. Nulla. Nem tudják, hogy mi a pénz időértéke.”

Taleb bestsellere, A fekete hattyú című könyve a szerencsét, a kockázatot, a bizonytalanságot és a valószínűséget vizsgálja. A “fekete hattyú esemény” fogalmán alapul, amely kiszámíthatatlan, masszív hatással bír, de utólag megvizsgálva kevésbé véletlenszerű.

A csütörtöki interjúban Taleb azt nyilatkozta, hogy az amerikai szövetségi kormány túlságosan is sokat csökkentette a kamatlábakat, és végül a társadalomnak szembe kell néznie a következményekkel.

“Hosszú időn keresztül nulla kamatláb, ártasz a gazdaságnak, buborékokat hozol létre, olyan tumorokat hozol létre, mint a bitcoin”mondta Taleb.

Nem kímélte az ingatlanpiacot sem: “Az ingatlan egy másik tumor.”

Néhány évvel ezelőtt Taleb még rajongott a kriptovalutákért, legfőképpen a bitcoinért, és elmondása szerint maga is birtokolt belőle. Még 2020 áprilisában azt mondta a libanoniaknak, hogy “használjatok kriptovalutákat!”, hogy megkerüljék az ország pénzügyi rendszerét.

Néhány hónappal később a Twitteren panaszkodott a Coinbase ügyfélszolgálatára, majd bezárta Coinbase fiókját.

2021 februárjában Taleb a bitcoint “kudarcnak” nevezte a volatilitása miatt, és közölte, hogy eladja a tulajdonában lévő kriptovalutákat. Tavaly áprilisban az író már ott tartott, hogy Ponzi-sémának titulálta a vezető kriptovalutát.

Miközben Taleb most arra buzdítja a társadalmat, hogy “térjen vissza a normális gazdasági élethez”, azt is állította, hogy “még messze vagyunk a stresszhatásoktól”.

“A bitcoint még mindig használják, még mindig 20 000 dolláron áll. Nem 1000 dollárnál vagy nullán.”