Még egy Ponzi-rendszer is jobb, mint a kormányok, véli a bestseller szerző

Nassim Nicholas Taleb (képen), a “Fekete hattyú” és a “Véletlenszerűen becsapott – az esély rejtett szerepe az életben és a piacokon” című bestsellerek szerzője optimista a kriptovalutákkal kapcsolatban.

“Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kriptovalutákat, különösen igaz ez a bitcoinra és a blokkláncokra”, mondta Taleb a Times Networks India gazdasági ülésén kedden. A libanoni-amerikai szerző úgy véli, hogy néhány országban, mint például Libanonban is, az emberek elvesztették a hitüket és nem bíznak többé a kormányban és a bankrendszerben.

“Látom, hogy most Libanonban olyan szörnyű helyzet uralkodik, hogy az állam még a valutákat is ellenőrzi. De a kormány a bitcoint nem tudja kontrollálni, ami egy nagyszerű dolog. Az emberek teljesen elvesztették a bizalmukat és nem bíznak a központi bankban, ami valójában egy Ponzi féle összeomlást okoz. A bitcoin viszont teljesen más”, fejtette ki véleményét Taleb.

Kriptovaluták kontra kormányok

Az 59 éves szerző szerint a bitcoin “nyerni” fog, hiszen a kormány felügyelete nélküli pénznem “nagyszerű” ötlet. Taleb azt is hozzátette, hogy van már egy olyan intézete, amely bitcoinban történő fizetéseket is elfogad.

“Nagyon örülök annak, hogy léteznek kriptovaluták. Természetesen előfordulhatnak csalások és Ponzi sémák. Viszont ha azt látod, hogy olyan kormányok vannak hatalmon, mint Libanonban is, hamar rájössz, hogy még a Ponzi is jobb ezeknél”.

Nem ez az első alkalom, hogy a szerző pozitívan nyilatkozik a kriptókról. A libanoni bankok által bevezetett tőkekontrollról szóló hírre, nemrégiben a következő bejegyzést tette közé a Twitteren: “A kriptovaluták számára a legeredményesebb eset: a bankok soha nincsenek kéznél, amikor szükség van rájuk. Próbálják a nyilvánosságot megzsarolni, hogy ezzel is elkerüljék az elszámoltathatóságot és a profitkifizetéseket. A bankárok a törvényes csalók.”

Nemrég egy 12 pontból álló jóslatot tett közzé a Twitteren arról, hogy szerinte mik fognak eltűnni egy évtizeden belül az életünkből. A kockázatelemző és matematikus szerint, a fiat pénzek esnek legelőször áldozatul a modern technológiának. Taleb pozitív jövőt jósol a kriptovalutáknak, melyek kiállják az idő próbáját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük