A hét vesztesei: három altcoin mely nem igazán találta a helyét a piacon mostanában

Három altcoin bűn gyengén teljesített a héten: Dash, Stellar és EOS.

A héten már beszámoltunk róla, hogy a bitcoin elmúlt hónapokban tapasztalt árfolyam emelkedéséhez képest az altcoinok növekedési potenciálja mintha megrekedt volna. És valóban, miközben az online fórumokon a beszélgetések a kriptopénzek jövőjével kapcsolatban rendszerint pozitív hangnemben zajlanak, a mainstream médiában inkább negatív jövőkép rajzolódik ki.

A héten három altcoin árfolyama is gyengélkedett. Van aki szerint már temetni kell az altcoinokat, míg a helyzetet sokan éppen ellenkezőleg lehetőségnek tekintik azzal, hogy megfelelő beszálló szintek alakulnak most ki.

Dash (DASH/USD)

A Dash árfolyama már több, mint két hete a $95 és $120 dolláros sávban oldalazgat. Azonban nem a sáv szélén pattan vissza, sokkal inkább csak óvatosan halad oldalazva az árfolyam. Ez azt mutatja, sem a bikák, sem a medvék oldaláról nincs jelentős érdeklődés a Dash irányába.

Lefelé a 86 dollár majd a 58 dollár jelent csak támaszt az árfolyamnak. Felfelé ha sikerül áttörni a 120 dolláros szintet, akkor az első célárfolyam 146 dollár lehet, majd utána akár 160 dollár is.

három altcoin mely nem igazán találta a helyét a piacon mostanában

Stellar (XLM/USD)

A Stellar árfolyama meglehetősen alul teljesített az elmúlt hónapok során. Miközben a többi altcoin ára már bőven a korábbi mindenkori minimumok felett tartózkodik, a Stellar jelenleg is közel jár az abszolút minimum árfolyamhoz. Úgy tűnik most nincs kereslet az altcoinra, mely magasabb szintek felé tolná az árfolyamot.

Jelenleg a mozgóátlagok és az RSI is inkább a negatív irányba mutat, azonban a szűk árfolyam sáv itt is az érdeklődés hiányát jelzi a piacon.

A korábbi minimumok februárban 0.0725 dollárnál, majd május közepén 0.076 dollárnál állították meg az árfolyam esést. Felfelé a 0.1 dolláros szint jelentheti azt az ellenállást, melyet áttörve megindulhat az igazi elmelkedés a Stellar piacán.

EOS (EOS/USD)

Az EOS is felfért az elmúlt hét veszteseinek top 3-as listájára, mert közel 1%-ot esett az árfolyam a napokban. Fog még tovább esni vagy most kell venni?

Az EOS a tavaly decemberi 1.58 dolláros árfolyamról egészen 8.68 dollárig emelkedett május végére, mely majdnem 450%-os árfolyam emelkedés 6 hónap alatt. Nem is csoda, hogy sokan ekkor realizálták a profitot, mely révén az árfolyam jelentősen vissza is esett.

A korrekció jellemzően a 38,20%-os és az 50%-os Fibonacci szint között szokott megállni, jelenleg azonban már 78,60%-os szinthez közeledik, ha tovább esik az árfolyam, kifulladhat a növekedési trend.

Hogy is van a mondás? Az egyik ember szemete a másik ember kincse…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük