A héten debütál a JPMorgan saját tokenje, a JPM Coin

A JPMorgan befektetési bankóriás hamarosan végrehajtja az első kereskedelmi tranzakcióját, amit saját kriptovalutájával, a JPM Coin-nal végez el.

A CNBC keddi beszámolója szerint Takis Georgakopoulos, a JPMorgan nagykereskedelmi fizetések globális vezetője elmondta, hogy egy nagy technológiai vállalat fogja globális fizetésekre használni a tokent.

Mivel a bank úgy látja, hogy a blokklánc-technológia kereskedelmileg is életképessé válik, egy körülbelül 100 tagból álló üzleti egységet is létrehozott. A csapat az Onyx nevet kapta és feladatuk az ehhez kapcsolódó projektek vezetése – nyilatkozta Georgakopoulos.

„Az Onyx-ot azért indítottuk el, mert úgy gondoljuk, hogy elmozdulhatunk e technológiák kereskedelmi forgalomba hozatalának irányába. A kutatásból és fejlesztésből áttérünk valamire, ami valódi üzletté válhat” – jelentette ki a vezető a jelentésben.

Christine Moy, a JPM blokklánc vezetője is megerősítette a bejelentést Twitteren:

A JPMorgan most a nagykereskedelmi kifizetési üzletágra összpontosít, ahol az eredménytelen folyamatok megszüntetésével évente több száz millió dollárt spórolhat meg a bank a bankszektorban,” – tette hozzá Georgakopoulos.

Először 2019 februárjában hallottunk a projektról a JP Morgan háza táján, és a bank tavaly nyáron kezdte meg a JPM Coin tesztelését. A tokent olyan tranzakciók felgyorsítására tervezték, mint például a cégek közötti fizetések vagy kötvényügyletek. A megoldás a Quorumra épült, az Ethereum privát változatára, amelyet a bank fejlesztett ki. A megoldást ConsenSys fejlesztő cég idén augusztusban meg is vásárolta a banktól.

A CNBC beszámolt arról is, hogy a JPM blokklánc alapú Interbank Information Network-je is átalakul. Liink márkanév alatt hamarosan elindul, mint a kifizetések előtti hitelesítés módja.

Umar Farooq, az Onyx vezérigazgatója elmondta, hogy a bank a blokklánc használatát szem előtt tartva vizsgálják a papírcsekkek digitális változatainak lehetőségét is.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo