A kormányok tényleg simán megölhetnék a bitcoint, ha akarnák?

A bitcoin árfolyama a 10 hónappal ezelőtti történelmi csúcsához képest 70%-nál is többet csökkent. A cikk írásakor alig valamivel 19 ezer dollár felett kereskednek egy coinnal. Az elmúlt napokban megindult egy kicsit ugyan felfelé az ár, viszont ezt a lendületet nagyon gyorsan letörte a múlt kedden közzétett amerikai fogyasztói árindex. Ez ugyanis azt mutatta, hogy az infláció még magasabb, mint számítottak rá. Plusz szintén a kriptopiacok ellen játszott az is, hogy az amerikai szövetségi bank tovább emelte irányadó kamatlábát. A kriptopiaci Félelem és Kapzsiság Index (CFGI) azt mutatja, hogy egy nap alatt a félelemből már az extrém félelembe lépett át a piac.

Kapzsiság

Egyes bitcoin szakértők szerint a kriptopiacok fejlődése és a származtatott termékek okozzák a problémákat

Több kriptopiaci influnszer is igyekezett magyarázatot találni a bitcoin árának nehéz helyzetére. Willy Woo posztjában azt fejtegette, hogy , hogy a fiat pénzek és származtatott termékek végtelensége simán elnyomhatja a bitcoin árakat. Az “Útmutató kezdőknek 42 millió BTC eladására” nevet viselő kis elmélkedés szerint amikor Arthur Hayes létrehozta a világ első BTC “kaszinóját”, a Bitmexet, akkor megteremtette a lehetőséget arra, hogy akkor is eladhassunk 10 BTC-t, amikor csak egyet birtokoltunk. Ha találtunk embert, aki vállalta a másik oldalon a kockázatot. És utána jött a CME Group által létrehozott származtatott termékkereskedelmi tőzsde, amelyet pedig nagyon szeretnek a fiat pénzek. Hiszen van bármilyen limitje a BTC eladásának most? Nincs, a fiat pénz végtelen. És olyan mennyiségben születik a fiat pénz, hogy egyszerűen nem is kell megölnie a birtcoint, szimplán annyira shortolni tudja a BTC-t, hogy alacsonyan tartja az árat.

Ha az ár alacsony, akkor pedig a BTC-nek nem lesz nagy globális hatása. Nem Woo egyébként az első, aki rámutatt arra, hogy a rengeteg bitcoin származtatott termékes piac és a kereskedett alapok is ártanak a BTC értékének. Nem nehéz belátni, hogy jelentős az esély arra, hogy a nagybefektetők simán csak spekulálnak a bitcoin árával. Hasonló hangokat ütött meg Alex Krüger vállalkozó és kereskedő közgazdász is szombaton a Twitteren. Szerinte ha eléggé masszívan shortolják a bitcoint a kormányok és a nagybefektetők, akkor az alacsony árak miatt az emberek elveszítik az érdeklődésüket. Azért gyorsan hozzátette azt is, hogy ennek esélyét 1%-nál is kisebbnek látja. Annak jóval nagyobb valószínűséget tulajdonít, hogy a kormányok környezetvédelmi okokból lépnek majd fel a PoW mechanizmus ellen. Woo szerint a legjobb fegyver az ilyen lépések ellen az, ha mindannyian kivonjuk a coinjainkat a tőzsdékről.