A Kubai Központi Bank engedélyezte a kriptovalutás szolgáltatásokat
2022. április 26-a ismét nagy nap volt a bitcoin életében, hiszen Kuba jóváhagyta a bitcoin és más kriptovalutás szolgáltatások valamint platformok működését. Alapvetően egy rendeletet adtak ki, ami szabályozza az engedélyek kiadását olyan cégek számára, amelyek üzletszerűen szeretnének kriptovalutás szolgáltatásokat nyújtani. A Kubai Központi Bank rendelkezéséből az is kiderült, hogy bármely virtuális eszközre vonatkozó szolgáltatás nyújtása előtt kötelező engedélyt kérni a banktól.
Kuba újabb lépést tett a bitcoin még teljeskörűbb elfogadása felé
A hivatalos banki közlemény szerint az engedély benyújtása után ellenőrizni fogják a kezdeményezés jogi alapjait és a benne rejlő társadalmi-gazdasági előnyöket. Valamint az engedélyt kérő múltját és tapasztalatát is megnézik. Ezután még egy belső csoport véleményét is kikérik, majd kiadják az engedélyt. Ugyanezen szabályozás határozta meg azt is, hogy azon cégek, amelyek nem szerzik meg ezt az engedélyt és mégis szolgáltatásokat nyújtanak, komoly büntetésekre számíthatnak. A rendelet a publikáció után 20 nap múlva lép hatályba, azaz május 16-ától lehet benyújtani kérelmeket. Az engedélyeket egy évre adják majd ki, amelyeket meg lehet majd hosszabbítani első körben még egy évre.
Azért ez a rövid időszak, mert a bank most még kísérleti jelleggel akarja megvizsgálni ezen cégek működését. Érdekesség az is, hogy aki egyszer belevágott ilyen szolgáltatásba, az csak banki engedély birtokában fejezheti azt be. A kriptovalutákat, mint fizetési módot már 2021 őszén engedélyezték az amerikai szankciók áltak fojtogatott Kubában. Most tehát újabb lépést tett az ország a bitcoin még teljesebb körű használata felé. Annak ellenére, hogy egyébként a Kubai Központi Bank már többször is figyelmeztetett a kriptovaluták használatának kockázataira is.