A Manchester United volt játékosát kriptocsalással vádolják

A Manchester United visszavonult középpályásának kemény vádakkal kell szembenéznie, ugyanis kriptocsalással gyanúsítják. A brazil származású Anderson egyike annak a 8 embernek, akit egy 6,5 millió dolláros pénzmosási ügylethez kapcsolnak. 

Az eset során, amely miatt nyomozás indult az exfutballista ellen, körülbelül 6,5 millió dollárt sikkasztottak el. Továbbá, az összeg tetemes részét kriptovaluta tranzakciók által próbálták meg elrejteni a nyilvánosság árgus szemei elől.

A profi játékos a tavalyi év szeptemberében mondott búcsút a labdarúgásnak és szeretett csapatának. Az akkor 32 éves focista, aki számos elismerést és győzelmet tudhat maga mögött, 8 évet töltött klubjánál.

A már fiatalon nagy sikereket elérő középpályás, teljes nevén Anderson Luís de Abreu Oliveira, egészen más szempontból közelítette meg a kriptovilágot, mint szakmabeli társai. Tudniillik, a leghíresebb futballklubok közül jónéhány már NFT (non-fungible token, vagyis nem helyettesíthető token) tokenek formájában kedveskedett kriptobarát rajongóinak. Többek között ilyen labdarúgócsapat a Real Madrid, a Barcelona, az AC Milan és a Manchester City is.

Emellett Gerard Piqué, a Barcelona hátvédje, 4,3 millió dollárt fektetett már eddig a fantázia fociba, amely az utóbbi időben szárnyal. Anderson ezzel szemben, ha hihetünk a híreknek, a focit hátrahagyva inkább saját pénztárcáját próbálta meg kitömni.

Anderson

A brazil hatóságok leplezték le a csalást

Egy riói hírhálózat értesülései szerint Anderson és 7 társa átszámolva 35 millió brazil realt tulajdonítottak el pénzmosási műveletek alkalmával.

Porto Alegre központi bírósága fogadta el a Rio Grande do Sul államügyésze által benyújtott vádemelést a focista és kompániája ellen augusztus 17-én. A csapatot azzal gyanúsítják, hogy egy brazil értéktőzsdén keresztül hajtottak végre pénzmosást, amely egy része kriptovaluták vásárlásával történt.

Anderson ártatlannak vallja magát, azt állítva, hogy 2019 óta birtokol különféle kriptókat és cége Bitcoin eladással is foglalkozik. Ezáltal került BTC az egyik feltételezett elkövetőhöz, azonban ő emiatt nem vonható felelősségre. Egyébként 2020-ban a helyi szervek már átkutatták Porto Alegre-i lakását, s le is foglalták komputerét. Anderson nem tagadja érdekeltségét a kriptovaluták világában, azonban büntetlensége mellett a végsőkig kitart majd elmondása szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük