A MicroStrategy újabb 600 millió dollárt készül befektetni BTC-be

Manapság már szinte minden nap lehet írni arról, hogy a Bitcoin árfolyama csúcsokat döntöget. Tegnap egy rövid ideig 50 ezer dollár felett volt a BTC árfolyama, de aztán visszaesett egy kissé. Viszont ma reggel az árfolyam nemcsak, hogy áttörte az 50 ezer dolláros határt, 9 óra körül már 51 ezer fölé lépett. Erre szokták írni elemzők, hogy ismét a “bikák” ragadtak magukhoz a kezdeményezést a piacon. Ez azért látványos hatással volt egyik-másik altcoinra is, ahol az árfolyamok csökkenése volt látható, főként a piaci részesedés csökkenése miatt. És bár mindig vannak károgók, akik szerint most majd belassulnak esetleg visszájára fordulnak a folyamatok, a befektetők még nem gondolkodnak így. Újabb és újabb cégek készülnek befektetni BTC-be, köztük az egyik úttörő, a MicroStrategy is.

A MicroStrategy újabb hatalmas összegeket készül befektetni BTC-be

A MicroStrategy mindig is az elsők között volt, ha bitcoin befektetésről volt szó és ez úgy tűnik tovább folytatódik. Még tegnap jelentette be a cég, hogy újabb nagy BTC-bevásárlást hajt végre, amelyhez a forrást részvények kibocsátásával/értékesítésével igyekszik előteremteni. A cél 600 millió dolláros és ennek bitcoinba fektetése. Az ilyen és hasonló bejelentések mindenesetre bírnak némi gerjesztő hatással a BTC árfolyamára, amely az elmúlt napokban eléggé küzdött azon, hogy áttörje az 50 ezer dolláros ellenállási szintet.

Volt néhány nagyobb eladás is bizonyos címek részéről, de az árfolyam mozgása ezt is gyorsan elsöpörte. Az árfolyam vonatkozásában nagyon nehéz komolyabban elemezni a mozgásokat, hiszen tegnap még a legnagyobb oldalak is az 50 ezer dolláros szint keménységéről beszéltek. Ma meg már látjuk, hogy nem az 50 ezer dollárt, de az 51 ezer dollárt is megugrotta a BTC. És a néhány eladás mellett döntő befektető nem tudta megfordítani a trendet. A MicroStrategy vezetője, Michael Saylor egyébként már sokszor beszélt arról, hogy ugyan éllovasok az intézményi befektetők között, de bízik benne, hogy a biztosítótársaságok és a nyugdíjalapok is előbb-utóbb felveszik a fonalat. Mert ha megteszik, akkor hatalmas mennyiségű, akár 600 milliárd dollárnyi tőke áramolhat be a kriptószektorba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük