Michael Saylor, a MicroStrategy CEO-ja a BTC-stratégiájáról beszélt

Nemrégiben tűnt fel a YouTube-on az az interjú, amelyet egy 70 ezer feliratkozóval rendelkező argentin videós, Catalina Castro készített a MicroStrategy vezérigazgatójával, Michael Saylorral. A MicroStrategy arról nevezetes cég, hogy az elmúlt évek során több mint 70 ezer bitcoint vásároltak és a befektetéseikkel már eddig is több száz millió dollárnyi hasznot tudtak szerezni. A Tech con Catalina csatornán megjelent interjúban Saylor arról beszélt, hogy szerinte a bitcoin jelenleg a világ legértékesebb eszköze.

Michael Saylor örökké “hodlolni” fog?

Hangsúlyozta, hogy csak kereskedelmi céllal nincs nagyon értelme bitcoint vásárolni, a “hodlolás” a lényeg. Ahogy ő fogalmazott, annyi BTC-t kell venni, amennyit csak bírunk, aztán örökre meg kell tartani a gyermekeinknek, majd a gyermekeink gyermekeinek. Saylor maga is jelentős mennyiségű bitcoinnal rendelkezik, 2020-ban saját maga számára vett 17732 coint a legjobb kriptovalutából. A kereskedésre vonatkozóan egyébként nem állt meg ennyinél, kirohant azok ellen, akik most eladnak bitcoint. Szerinte ugyanis ezek az emberek szörnyen fogják érezni magukat akkor, amikor majd a BTC ára 1 millió dollárt is eléri és akkor fogják igazán bánni, hogy 30 ezer dollárért eladták a coinjukat. A stratégia Saylor szerint “hodlolj és várj”.

Catalina Castro (az egyik legnagyobb dél-amerikai kriptós oldal szerint 2020 20 legbefolyásosabb embereinek egyike) ezután hazai vizekre is evezett.  Argentína és a gazdasága kapcsán kérdezte az igazgatót. Argentína legnagyobb hitelezője most ugyanis az a BlackRock, amelyik nemrég jelentette be, hogy bitcoin derivatívákkal kíván kereskedni a jövőben. A konkrét témára vonatkozóan Saylor nem tudott sokat mondani, de adott egy tanácsot a dél-amerikai országnak. Azt javasolta, hogy minden argentin kezdjen el bitcoint vásárolni és ne adja el, csak tartsa meg a BTC-t. Mert jelenleg ez a legértékesebb eszköz a világon és technológiáját figyelembe véve sokáig marad még az. Azért a sorok végén említsük meg, hogy a múltban Saylor nem volt ennyire BTC-párti, 2013-ban például a szerencsejátékokhoz hasonlította a kriptovalutákat. Azóta viszont már sok víz lefolyt a Dunán és Saylor lett az egyik legnagyobb BTC-befektető a világon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük