A Nicehash feloldotta az Nvidia hashráta teljesítmény blokkoló technológiáját

Még szombaton jelentette be a Nicehash bányász-hashráta piactér, ahol direkt a bányászoktól tudsz kriptovaluta bányászatra használt hashrátát vásárolni vagy eladni, hogy sikerült feloldania az Nvidia videokártyákba integrált bányászblokk technológiát, ami effektíve korlátozta a bányászatra való használatukat. A cég Quickminer bányász szoftvere az első protokoll a világon, ami fel tudja oldani a LHR(lite hash rate)-rel felvértezett grafikus kártyákat. 

A cég közleménye szerint egy olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely teljesen feloldja az Nvidia Lite Hash Rate brandelésű GPU-kat. „A Nicehash sikeresen feloldotta emberek milliói számára világszerte a zárolt számítási kapacitást” – közölte a cég szombaton. „Mi vagyunk az elsők, akik teljesen feloldották az Nvidia LHR-jét.”

Az Nvidia 2021 májusának közepén mutatta be a Lite Hash Rate (LHR) GPU kártyákat, miután a félvezető óriás azt közölte, hogy elsősorban a játékosokat célozza a hardvereivel. „Úgy gondoljuk, ezzel a lépéssel több GeForce kártya jobb áron juthat a játékosok kezébe” – mondta akkor az Nvidia szóvivője. Amikor az Nvidia bejelentette az LHR technológiát, három saját GPU-kártyájára alkalmazta a protokollt.

Ezzel totálisan ellentétes stratégiát követ az AMD versenytárs, ami inkább direkt kriptovaluta bányászatra tervezett videokártyát mutatott AMD Navi 12 néven.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo