A Paypal mostantól lehetővé teszi a bitcoinnal való kereskedést az Egyesült Királyságban

A Paypal, vagyis a világ vezető elektronikus fizetési szolgáltatója, az elmúlt években egyre inkább nyitott a kriptovaluták világa felé. Különösen a bitcoint részesíti előnyben a cég, meglovagolva az azt övező őrületet. 

Kétségkívül remek döntés ez a részükről, ugyanis nem csupán a traderek mindennapjait könnyítik meg ezzel, de az átlagemberek számára is sokkal elérhetőbbé teszik a kriptókat. Arról sem feledkezve meg, hogy saját szolgáltatásuk tekintélyét is növelik ezzel. Tudniillik, a fiat valuták csillaga leáldozóban van s egyre inkább elértéktelenednek az idő előrehaladtával. Ezzel szemben, a kriptovaluták minduntalan nagyobb teret hódítanak maguknak, globálisan terjeszkednek s már nem csak gazdasági szempontból.

A Paypal még a tavalyi év októberében bejelentette, hogy amerikai ügyfeleik ezentúl kriptovalutákat is használhatnak online tranzakcióik lebonyolítására. Ezáltal kedvükre vásárolhatnak, adhatnak el, illetve tárolhatnak kriptovalutákat online tárcáikon. A vállalat történetében ez egy rendkívül fontos mérföldkőnek számított, amellett, hogy klienseik számára is formabontó volt az újítás. Azonban egy apró bökkenő mégis akadt. Sokaknak gondot okozott a tény, hogy számláikon tárolt kriptójukat nem állt módjukban sem más Paypal, sem egyéb tárcacímre átutalniuk. Többek között ezt a problémát is orvosolni kívánják az elkövetkezendő időkben, pontosabban a lehető leghamarabb.

Dan Schulman, a Paypal vezérigazgatója, legutóbbi nyilatkozatában azt osztotta meg a nagyközönséggel, hogy vállalata az Egyesült Királyságban is be szeretné vezetni a BTC kereskedelmét.

„Remélhetőleg már a jövő hónapban sikerül útjára indítani szolgáltatásunkat az Egyesült Királyságban. Amely így hatványozottan megkönnyítené a kriptovalutákkal való kereskedelmet a szigetországban. Jelenleg az átutalásokról folytatunk tárgyalásokat kívülálló felekkel.”

UK Bitcoin

A Paypal is hasznot húz a kriptovalutákból

„Ezenkívül biztosra szeretnénk menni arra vonatkozólag is, hogy az adók és adóbevallások is zökkenőmentesen zajlanak le. Ezért is fektetünk oly nagy hangsúlyt arra, hogy megfelelően be tudjuk illeszteni ezen folyamatokat az adásvétel és a kriptóval való fizetés mellé a platformunkon.”

Továbbá, a Paypal BTC volumene 50 millió dollárra ugrott a hétfői nap folyamán, amely annak köszönhető, hogy a bitcoin árfolyama végre elérte a 40 000 dollárt.

Szerfelett elégedettek vagyunk az eredménnyel, amelyet a kriptovaluták produkálnak. Ráadásul a járulékos funckionalitásról sem feledkezünk meg, a limitet heti 100 000 dollárnál szabtuk meg. Pillanatnyilag egy nyílt banki integráció kellős közepén vagyunk, amely a későbbiekben lehetővé teszi majd a teljes átállást az automatikus elszámolóházak alkalmazására.”

Az Egyesült Királyság különben hatalmas piacot biztosít a kriptók számára, ugyanis a britek lépést tartanak az amerikaiakkal a kriptovalutákat illetőleg.

A Paypal ezzel a húzásával pedig már a jövő hónaptól kezdődően újabb piacokat nyithat meg a BTC értékesítésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük