A pénzmosó HSBC bank rászállt a kriptovaluta eredetű utalásokra

A hírek szerint a nemzetközi HSBC bank blokkolja a kriptotőzsdékre indított fiatpénz beutalásokat és az azokról érkező lehívásokat.

Enyhe korrekcióval indul a kriptovaluta piacokon január második teljes hete, miután a BTC árfolyama az ázsiai órákban 10%-ot esve 35.000 dollárig korrigált. Egy lehetséges ok az egyébként is túlhevülés jelét mutató, november óta dübörgő rali mögött az a hír állhat, hogy a világ egyik legnagyobb bankja elkezdte letiltani és befagyasztani azon ügyfelei bankszámláit, ahol a küldő vagy fogadó számla egy kriptovaluta tőzsdéhez köthető.

A The Times által publikált hír szerint az HSBC már aktívan blokkolja a kriptotőzsdékre indított beutalásokat és az onnan érkező lehívásokat. Az elmúlt években több hasonló esetről is be kellett számolnunk, például 2019. augusztusában arról kellett tudósítanunk, hogy a szintén UK-ben székelő Barclays bank döntött a kriptovaluta váltó Coinbase számláinak befagyasztása mellett.

Az Egyesült Királyság meglehetősen ambivalensen viseltet a szektor szereplőivel szemben. Egyrészt nagy számban található a szigetországban fintech startup, több komoly kriptotőzsde is Londonban székel, de közben bankjai és pénzügyi szabályozó szervei egy kriptovaluta-ellenes álláspontot képviselnek, amit a terrorizmus és pénzmosás elleni harc cukormázába öltöztetnek amnéziájukban elfejtvén, hogy a világ legnagyobb pénzmosói továbbra is a hagyományos bankok. Elég csak a Deutsche Bankra és a Danske Bankra gondolni, vagy a 2016-ban kirobbant offshore pénzmosási botrányra (Panama-akták), amiben gigabankok (HSBC, USB) aktívan részt vállaltak évtizedeken át.

Kapcsolódó: Bitcoin a bűnözők pénze? Akkor még nem hallottál az HSBC bankról

Ran Neuner, az Onchain Capital alapítója a HSBC praktikája kapcsán megjegyezte, hogy az ilyen eljárásokkal csak maguknak ártanak, amihez Jason Yanowitz, a Block Works Group tanácsadócég vezetője hozzátette:

“Az uralkodó pénzügyi intézetek mindent meg fognak tenni, hogy megállítsák a mozgalmat. Szó szerint elutasítják ügyfeleiknek, hogy hozzáférhessenek az elmúlt évtized legjobban teljesítő eszközéhez.”

Kriptovaluta utalásoknál nincs szükség egy közvetítő pénzügyi szolgáltatóra (ezt a szerepet a Bitcoin esetében például egy decentralizált számítógépes hálózat tölti be), szemben a jegybanki pénzekkel, hogy A-ból B-be utaljunk, és ezért ha széles körben elterjednek, akkor komolyan veszélyeztethetik a kereskedelmi bankok rent-seeker üzleti modelljét. Satoshi Nakamoto egyik fő indoka a Bitcoin hálózat elindítása mögött pontosan az volt, hogy kiiktassa ezen szereplőket a pénzügyi értéktranszfer világából.

Kapcsolódó: Szatosi Nakamoto: Egy peer-to-peer elektronikus készpénzrendszer

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük