Dobta a Barclays bank a Coinbase-t

Dobta a londoni Barclays bank a Coinbase kriptotőzsdét és váltót. Ugyan a tőzsde már talált új banki partnert a szintén egyesült királysági ClearBank szerepében, de a CoinDesk állítása szerint a Coinbase ügyfelei kényelmetlenségbe ütközhetnek a partnerség leállása miatt.

Ez elsősorban az UK-ból regisztrált ügyfeleket érinti, akiknek akár napokba is beletelhet kiutalni a beragadt angol fontjaikat.

A Coinbase közleménye szerint a lassúság ideiglenes és amint elindul az új partnerség a ClearBank intézettel, azonnal rendeződni fog. A ClearBank egyike a frissen porondra lépő kihívóbankoknak az Egyesült Királyságban és állítólag a harmadik negyedévre normalizálja a Coinbase kifizetési fennakadásait.

Az, hogy a hagyományos pénzügyi intézetek hátat fordítanak a kriptovállalkozásoknak, nem új a nap alatt. A bankok továbbra is mint közvetlen kihívójuk tekintenek a kriptotőzsdékre és tárcákra így a nagyobbak inkább szóba sem állnak a decentralizált digitális eszközökből élő vállalkozásokkal. Magyarországon is hasonló a helyzet, egyes bankok nem szándékoznak üzleti kapcsolatot létesíteni a kriptostartupokkal.

A Coinbase 2018 eleje óta dolgozott együtt a Barclays bankkal és a partnerségnek köszönhetően a váltó e-pénz licencet is megkapta az FCA-tól, a helyi pénzfelügyelettől.

Hogy pontosan mi áll a partnerség megszűnése mögött, arra se a Barclays, se a Coinbase nem válaszolt. Egyes vélemények szerint a Barclays bank kockázatvállaló készségének csökkenésében keresendő az ok.

Megint más vélemény szerint a Coinbase-Barclays partnerség nem volt más, mint egy tesztprogram, ami beteljesítette feladatát és nincs tovább.

Az eset mindenesetre közvetlen azután jön, hogy a Coinbase delistázta az anonim tranzakciókat garantáló Zcash-t, aminek okát szintén nem hozta nyilvánosságra a San Francisco-i váltó. Az viszont sejthető, hogy a Barclays-t felváltó ClearBank új feltételeket diktál a váltónak és benne lehet a pakliban, hogy az intézet nem érzi magát kényelmesen egy anonim tranzakcióknak helyet adó ügyféllel.

A Coinbase előtt már a Circle váltó is kialakított egy partnerséget a Circle Pay Barclays bankkal, még 2016-ban. Akkoriban még jóval lelkesebb volt az 1690-ben alapított pénzügyi intézet a technológiával és kriptovalutákkal kapcsolatosan.

(Készült a CoinDesk információi alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük