A Shell is belépett szponzornak a Bitcoin Konferencia mögé

A kriptovilág egyik meghatározó sajtóorgánuma a Bitcoin Magazine, amely most meglepő partnerséget jelentett be. A közlemény szerint a világ legnagyobb olaj- és gázipari vállata, a Shell két éves partnerségi szerződést írt alá a platformmal. Ennek keretében 2023-ban és 2024-ben a vállalat fogja majd szponzorálni a Bitcoin Conference eseményét.

Nagy lépés a bitcoin világának a Shell támogatása

Az előbb említett konferencián pedig a Shell képviselői is előadást fognak tartani, méghozzá a bányászatra vonatkozó résznél. Arról fognak beszélni, hogy mennyire javíthatja az energiahatékonyságot a kriptovaluta bányászatánál a Shell hűtési megoldásainak és kenőanyagainak használata. Valószínűleg szót fognak tehát ejteni a merülőhűtéshez használható Shell Immersion Cooling Fluid S5 X-ről, amelyet specifikusan arra terveztek, hogy csökkentse az energiafelhasználást és károsanyagkibocsátást a kriptobányászoknál is. Azt még tavaly augusztusban jelentette be a Shell, hogy az összes adatközpontjánál átállnak merülőhűtéses technológiára.

Van értelme egyébként, hiszen ezeknek az adatközpontoknak az energiafogyasztása a teljes globális felhasználás 1%-át teszi ki. És ebből a hatalmas energiafelhasználásból egyharmad rész a hűtési megoldásokból származik. A Bitcoin Magazine vezérigazgatója, David Bailey természetesen nagyon örült a partnerségnek, amely szerinte siker a bitcoin számára is. Úgy véli, hogy a Shell csak egy azon hatalmas cégek sorában, amelyek felismerték a bitcoin és a kriptovaluták fontosságát. Látják, hogy milyen segítséget adhat ez a technológia az üzletük növeléséhez.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo