A Solana csapata nem rajong Melania Trump NFT-kollekciója iránt

A volt first lady, Melania Trump nemrég adta ki első NFT-kollekcióját a Solana hálózatán, azonban a hálózat mögött álló csapat nem rajong ezért.

Az engedély nélküli, nyilvános blokklánc hálózatok előnye, hogy bárki építhet rá. Azonban ennek megvannak a maga veszélyei azzal, hogy a hálózaton működő művészek nem kívánt vitát és hírhedtséget hozhatnak magukkal. A Solana alkotói némi ellenszenvet érezhetnek azután, hogy Melania Trump bemutatta az első NFT-kollekcióját a hálózaton. Miután közzétette terveit, nem sokkal később a Solana Labs képviselője azt nyilatkozta, hogy ő nem felelős a projekt hálózatra kerüléséért.

„A félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy Melania döntése, hogy a Solana blokkláncát használja, kizárólag az ő személyes döntése volt. A projekt nem része semmilyen Solana által vezetett kezdeményezésnek”- mondta a Solana képviselője.

A Solana Labs a blokklánc ökoszisztémát építő csapatot foglalja magába, emellett a platform eredeti alapítóit is. A Solana Foundation-t 2020 júniusában jelentették be. Ezt követően a Solana Labs az összes IP-t és egy jelentősebb mennyiségű SOL-t adott át az alapítványnak, hogy elősegítse a hosszútávú fejlődését.

Trump egyik NFT-je (Melania látomása), amelyet Marc-Antoine Coulon készített, egészen december 31-ig lesz elérhető, értéke pedig 1 SOL, ami átszámítva 185 dollár.

Melania Trump első NFT-je, “Melania látomása”.

Trump elmondta, hogy az NFT platformját a Parler közösségi hálózati szolgáltatás hajtja. Ez egy olyan program, amely szélsőjobboldali konzervatívok és a szélsőségesek körében szerzett népszerűséget. A Parlerről érdemes tudni, hogy januárban, az Egyesült Államok Capitoliumában kitört rendbontás után eltávolították az alkalmazásboltokból és piacterekről.

Melania a jövőben újabb NFT-gyűjteményeket adhat ki, emellett az már biztos, hogy január 11-én egy aukciót rendez, ahol mind digitális, mind fizikai műalkotások lesznek elérhetőek. Elmondta, hogy az NFT-k eladásából származó bevételt az általa kezdeményezett Be Best (Légy a legjobb) kampányra és a nevelőszülői rendszerből kikerülő gyermekek megsegítésére fogja adományozni.