A Twitter a saját előnyére szeretné fordítani a kriptókban rejlő lehetőségeket

A Twitter nemrégiben bejelentette, hogy útnak indította a saját, kriptovalutákra fókuszáló projektjét. A tervek szerint a csapat leginkább a kriptovaluták, a blokklánc technológia, a dAppok és az NFT-k megismerésének fogja szentelni idejét. Az ok, amiért a közösségi hálózat tüzetesebben meg szeretné ismerni a kriptókat abban rejlik, hogy ezáltal kiaknázhassák a bennük rejlő potenciált. 

A Twitter, a kriptovaluta-hívők közkedvelt szociális platformja, elhatározta, hogy még jobban fellendíti a digitális eszközökkel foglalkozó szektort. Ezt a decentralizált technológiák továbbfejlesztésével szeretné elérni, illetve megoldásokat akar találni a jelenleg fennálló problémákra. Azzal, hogy a vállalat kiküszöböli a kriptók, a DeFik (decentralizált pénzügyek) és a dAppok (decentralizált alkalmazások) fejlődését gátló aspektusokat, az nagyszerű ráhatással lesz az egész iparágra.

A részleget Tess Rinearson fogja vezetni, aki korábban a protokollok és a kriptók tárolásának tárgykörével foglalkozott. Emellett blokklánc szoftvereket programozott és jelen pillanatban is a Chain és a Cosmos egyik vezető mérnöke.

Ahogy Rinearson azt a Twitteren kifejtette, olyan tervezeteket próbálnak majd létrehozni, amelyek majd megkönnyítik a blokkláncokkal, kriptókkal és egyéb decentralizált technológiákkal való ténykedést. Ide tartozhat majd a Bitcoinos mikrotranzakciók megvalósítása, amely komoly előrelépést jelentene – nemcsak a cég, hanem a kriptovilág számára is.

Twitter kriptó

A ‘Twitter Crypto’ nevet viselve a csapat minden Web 3.0-ra vonatkozó ügyért felelős lesz. Ezenkívül, ugyan hivatalos álláshirdetés nem született, de Rinearson szívesen várja az ajánlatokat azoktól, akik részt vennének a projekt kivitelezésében.

A szóban forgó részleg emellett tökéletesíteni szeretné a Twitter azon szolgáltatását, amely lehetővé teszi a Bitcoinban folyósított borravaló utalását.

A Twitter befektetői csöppet sem örülnek a hírnek

A kripto-fanok örömmel fogadták a csoport létrejöttének hírét, azonban a hagyományos beruházók véleménye merőben eltért ettől. A Twitter részvények az utóbbi 2 hétben közel 25%-kal visszaestek, amire egészen 2019 óta nem volt példa. A kriptókba invesztáló egyénekkel szemben, az efféle befektetőket hidegen hagyja a decentralizáció virágzása.

Azonban a régimódi beruházók rosszallása nem tartja féken a rohamos ütemben fejlődő blokklánc technológiát. Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója, is kiáll emellett s úgy véli, hogy a határ a csillagos ég, ami a kriptókat illeti.

Forrás: cryptopotato.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük