A Visa és a Mastercard is blokkolta a PornHub szolgáltatását

A PornHub fizetési opciói napról napra csökkenek, a legnagyobb érvágást azonban egyértelműen a Visa és a Mastercard frissen bejelentett blokkolása jelenti az oldal számára. Az illegális tartalmak elleni fellépés természetesen komoly problémákra vet fényt, de példát ad arra is, hogy milyen veszélyei lehetnek egy centralizált pénzügyi rendszernek.

Illegális tartalmai miatt blokkolják a PornHub oldalát

A két kártyaóriás, a Visa és a Mastercard is bejelentette, hogy illegális tartalmai miatt nem engedélyezi tovább a PornHubon a kártyáikkal történő fizetéseket. A vállalatok a vizsgálatot, majd az ezt követő döntést annak fényében hozták, hogy december elején a New York Times egyik újságírója hosszú cikkében hívta fel a figyelmet a PornHubot oldalát ellepő gyermekpornográfiára, illetve nem erőszakot mutató tartalmaira.

Egy dolgot már az elején szögezzünk le: az ügyben a PornHub egyértelműen nem ártatlan – akkor sem, ha sokan nem teljesen értenek egyet a vállalatok blokkolásával.

Az oldalon megosztott tartalom moderálása rendkívül összetett feladat. A felhasználók saját tartalmaikat tudták eddig megosztani a honlapon, és évente csaknem 7 millió új videót töltöttek fel, így ezek szűrése már önmagában óriási feladat. Ezen felül rengeteg videónál szinte lehetetlen eldönteni, hogy hány évesek a résztvevők; azaz, hogy valóban kiskorú jelenik-e meg bennük. Mindezek ellenére azonban egyértelműen a PornHub felelőssége, hogy az oldalán megosztott illegális tartalmakkal felvegyék a harcot. Ha az összes közösségi oldaltól ezt követeljük, akkor a PornHub sem lehet kivétel ezalól.

A PornHub az ügyre valók tekintettel komoly változtatások jelentett be az használati feltételeivel kapcsolatban. A moderálással foglalkozó csapat számának növelése mellett, azt is bejelentették, hogy mostantól tiltani fogják a letöltéseket. A feltöltés csak hitelesített fiókoknak lesz engedélyezett.

A Visa és a Mastercard is blokkolta a PornHub fizetéseit

Egyik napról a másikra le lehet tiltani a 10. leglátogatott honlapon is a világon

A Visa és Mastercard döntése meglehetősen súlyos következményekkel járhat a PornHub számára. Tavaly már a PayPal is blokkolta az oldalt, a fizetési opciók így egyre korlátozottabbak az oldalon. A kriptopénzek természetesen továbbra is megoldást nyújthatnak bizonyos szintig. Az oldal bitcoin, litecoin és USDT fizetéseket is elfogad. Ezek a jelen helyzetben is zavartalanul működnek.

A Mastercardnak és a Visának természetesen van jogi alapja a blokkolásra, hiszen az illegális tartalmak sértik a PornHubbal kötött megegyezésüket. Emellett a társadalom jelentős részének támogatását is élvezik a döntéssel kapcsolatban. Azonban tökéletesen illusztrálja azt is, hogy egy centralizált pénzügyi rendszerben mennyire valós veszély az, hogy egyik napról a másikra letilthatóvá válnak szolgáltatások. Most volt rá magyarázata a vállalkozásoknak. Azt azonban semmi sem garantálja, hogy ez a következő alkalommal is így lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.