Augusztusban érkezik a Litecoin feleződés: mit lép erre az LTC árfolyama?

Közeleg a Litecoin feleződés, aminek köszönhetően a bányászjutalom a felére csökken. De vajon az árfolyam ismét megérezheti az esemény hatását?

A litecoin (LTC) árfolyama az elmúlt hét napban közel 7%-ot veszített értékéből. A Ripple-SEC ügyben hozott ítéletre adott negatív reakciója ellenére ugyanakkor az elmúlt 30 napban 17%-kal, az elmúlt egy évben pedig több mint 57%-kal emelkedett értéke. Az pedig egyáltalán nem kizárható, hogy az altcoin árfolyama a következő hetekben tovább fog emelkedni, mivel a piaci szereplők már várják az augusztus elején esedékes Litecoin feleződést.

Mire számíthatnak a Litecoin hívei?

A feleződésnek köszönhetően 50 százalékkal csökken az LTC kínálat bővülésének üteme, amit követően a bányászoknak a tranzakciók blokkláncon való rögzítéséért fizetett jutalom 12,5 LTC/blokkról 6,25 LTC/blokkra csökken. Arról egyébként már írtunk, hogy az esemény lehetett az egyik oka annak, amiért az LTC árfolyama novemberben hatalmasat emelkedett. Ha pedig a 2015-ös és a 2019-es Litecoin felezést vesszük alapul, nem véletlenül állhatunk bizakodóan a coin jövőjéhez, tekintettel arra, hogy az eseményt megelőző hónapokban az LTC hirtelen emelkedésbe váltott. A feleződés növelheti a keresletet az altcoin iránt, de az sem kizárható, hogy egy „vedd a pletykát, add el a hírt” típusú esetnek nézünk elébe, ami azt jelenti, hogy a bányászjutalom csökkenése után az LTC ára is beeshet. Az elemzők szerint ugyanis az is benne van a pakliban, hogy a bányászok eladják LTC-állományukat, hogy fedezzék költségeiket. Ennek ellenére elég valószínű, hogy a kriptovaluta értéke közvetlenül a feleződést megelőző napokban erősödni fog, és a következő hetekben akár 100 dollárig vagy azon túlra is emelkedhet.

A Litecoin egyébként nemrégiben jelentős mérföldkőhöz érkezett, hiszen a 170 milliomodik tranzakcióját ünnepelte.

A TCRV lehet a következő befutó

Az LTC ralija tehát esedékes, az viszont még eltarthat egy ideig, amíg az altcoin jelentős árfolyam emelkedésnek lehet tanúja. Éppen ezért érdemes más coinok vagy tokenek felé is kacsingatni – különösen azok felé, amelyek ígéretes jövőnek néznek elébe. Ilyen például a Tradecurve kereskedési platform natív tokenje, a TCRV is, ami jelenleg az előértékesítés 4. szakaszában van. A kezdetek óta a token értéke óriási mértékben növekedett, a Tradecurve sikeresen összegyűjtött 2,8 millió dollárt, ami a jövőbeni stabil fejlődés jeleit mutatja. Hamarosan belépünk az előértékesítés 5. szakaszába is, ami július végére érkezhet meg, várhatóan 0,025 dollárig röpítve az árfolyamot. A token a befektetők számára egyébként többek között szavazati jogot és a VIP státuszhoz való hozzáférést is biztosítja. A Tradecurve a kereskedési élmény fokozására tervezett funkciók átfogó csomagját kínálja, így a DEX-ek és a CEX-ek legjobb tulajdonságait ötvöző hibrid infrastruktúra az egyik legjobb tőzsdeként pozícionálhatja a platformot.

További információkért a TCRV kapcsán kattints az alábbi linkekre:

Weboldal: https://tradecurve.io/

Előértékesítés: https://app.tradecurve.io/sign-up

Twitter: https://twitter.com/Tradecurveapp

Telegram: https://t.me/tradecurve_official

***Figyelem! Fenti írásunk egy támogatott vendégtartalom. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***