Az Akoin sikeresen tesztelt a $2 milliárdos kenyai gyógyászati-technológiai központban

Akon, szenegáli-amerikai rapper kriptoprojektje, az Akoin még tavaly novemberben kezdte el tesztidőszakát a kenyai Mwale orvosi és technológia metropoliszban. A sikeres próbát követően most a teljes város számára elérhetővé teszik a fizetési lehetőséget, jelentette a Cointelegraph. Végső céljuk a teljes kontinens behálózása lesz.

A tervek szerint a jövőben az Akoin lesz az egyedüli digitális fizetési eszköz a városban

Miközben Akon a való világban építi saját Wakandáját (egy 100%-ban kriptóra épülő 2000 hektáros világvárost, amelynek építésének kezdete eredetileg 2021 elejére volt kitűzve), az afrikai kontinens más régióiban is elkezdte Akoin kriptójának tesztelését. Tavaly novemberben a Mwale Medical and Technology City (MMTC) néven elhíresült orvosi-technológia komplexumban kezdte el tesztelni saját kriptopénzét. A csaknem 2 millárd dollárt érő város tulajdona teljes mértékben a közösség kezében van, fejlesztése során pedig csak megújuló energiákat használtak fel. Az innováció is egyáltalán nem ismeretlen a lakosok számára.

Az Akoin júliusra a városban élő kb. 35 ezer ember számára elérhető lesz, köztük 5000 kórházi dolgozónak és 2000 kereskedőnek is. Az Akoin mögött álló csapat szerint a várható tranzakciók összege meghaladhatja az 5 millió dollárt. A jövőben a városban dolgozók fizetésüket is AKN-ben kaphatják meg. Ezen felül a kriptopénzt használhatják majd peer-to-peer fizetésekhez és mikrotranzakciókhoz is akár.

Ezzel azonban korántsem áll meg a projekt: 2022 végére a csapat célja, hogy az Akoin legyen az egyedüli használatban lévő digitális valutája a komplexumnak. Két év múlva az össztranzakciók akár a 2 milliárd dollárt is elérhetik.

A projekt részeként ezen felül egy kártyát is ki fognak bocsátani. Ezt az AKN tárcával kötik össze, és amely a globális fizetéseket fogja segíteni a lakosok számára.

Ha pedig még inkább madártávlatból szeretnénk a projektre tekinteni, az is egyértelmű, hogy az MMTC komplexum csak az első lépése egy még ambiciózusabb tervnek. Lynn Loss, az Akoin projekt egyik társalapítója szerint, az MMTC városában szerzett tapasztalatokat arra fogják felhasználni, hogy a jövőben a teljesen kontinens Akoin adoptációját segítsék elő – beleértve a teljesen kriptóra épülő Akon Cityt is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük