Az E-Sport világába is betört a kriptocsalás, kiábrándultak a rajongók

Úgy tűnik, hogy a sajnos egyre több kriptocsalás már az e-sport világát is elérte, méghozzá nem is akárkit. A Faze Clan a világ talán legismertebb, de mindenképpen az egyik leghíresebb  Los Angeles-i központú e-sport szervezete, számos taggal a világ minden részéről. A csapat tagjai,több mint tíz különféle videójátékban versenyeznek, köztük olyan örök klasszikusokban, mint a Call of Duty, a Counter Strike: Gobal Offensive (avagy egyszerűen csak CS:GO), és a FIFA.

Az e-sport klán közleményben tudatta, hogy egy kriptocsalás miatt kénytelenek voltak egy tagjuktól megválni, három másik csapattársuk tagságát pedig határoztalan időre felfüggeszteni. A pletykák szerint mind a 4 érintett  FaZe Clan tag anyagi haszonért cserébe népszerűsített egy kriptovaluta átverést.

A csapattag akinek távoznia kellett Frazier “Kay” Khattri, a három felfüggesztett társa pedig Jarvis Khattri, Nikan Nadim és Jakob Teeqo.

A Faze Clan egyben egy közleményt is kiadott, amelyben elhatárolódik a történtektől: “A FaZe Clan semmilyen módon nem hozható összefüggésbe az említett tagok tetteivel. Mélyen elítéljük amit elkövettek. Számunkra a rajongóink bizalma és tisztelete mindennél fontosabb.”

A vádak szerint az e-sport négyes egy klasszikus pump and dump kriptocsalás résztvevője volt, amiben az volt a szerepük, hogy fiat pénzért, illetve a csalásban érintett érméért cserébe segítsenek az érme árfolyamát valótlan állításokkal az egekbe hypeolni. Természetesen amint ez sikerült mind a négyes, mind a csalás többi résztvevője azonnal megszabadult az érméiktől, hogy aztán az árfolyam szokás szerint néhány nap leforgása alatt ismét nulla közelébe zuhanjon.

Közel 40 perces videó került napvilágra

Az ügyről, a különböző csalásokkal és kamu üzleti gurukkal foglalkozó YouTuber, Coffezilla készített egy videót, amelyben hosszan ecseteli, hogy milyen bizonyítékok utalnak arra, hogy Kay, Jarvis, Nikab és Jakob mind tudták, hogy csalásról van szó.

Bár az érintett e-sport szereplők továbbra is próbálják tagadni a kriptocsalás tényét, a nyilvánosságra került információk az online közösség túlnyomó részének egyértelmű bizonyítékként szolgáltak, így a Faze Clannak nem volt más választása, mint az azonnali kirakásuk / felfüggesztésük, még mielőtt az egész csapat neve összemosódna a történettel.

A történet iróniája, hogy a híres e-sport tagok a kriptocsalás során egy olyan “Save the Kids” nevű érmét népszerűsítettek, amit a hivatalos leírás szerint, a “szegény gyerekek megsegítésére” hoztak létre. Az, hogy a csalással mennyi pénzt kerestek, illetve az áldozatok mennyi pénzt buktak ismeretlen, de szinte biztos, hogy mint ahogy a hasonló esetek 90 százalékában, jelen esetben sem lesz a dolognak sem pénzügyi, sem büntetőjogi következménye a résztvevők számára, vagyis vígan élvezhetik a csalással keresett pénzt.

Arról nem is beszélve, hogy a 4 lebukott szereplő csupán promóter volt, a csalás valódi kitervelőinek kiléte ki sem derült, és könnyen lehet, hogy soha nem is fog.

( Forrás )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük