Újabb kriptocsalás: most a DeFi100 projekt ügyfeleit verték át

Úgy tűnik, hogy a DeFi100 kriptovaluta projekt ügyfeleit, ami a Binance Smart Chain blokkláncra épült decentralizált pénzügyi protokoll, átverték, és a befektetett tőke a csalók kezébe került.

Egy ismeretlen kriptoelemző, aki több mint 197 ezer követővel rendelkezik a Twitteren, ugyanis azt írta, hogy a csalók körülbelül 32 millió dollár értékű kriptovalutával léptek meg. A tweetből nem derül ki, hogy az elemző honnan tudja a pontos értéket.

Pár órával ezelőtt ugyanis egy nem igazán klasszikus üzenet fogadta DeFi100.org honlap látogatóit. A befektetőknek ugyanis egy elég vulgáris nyelven megfogalmazott üzenettel kellett szembenézniük. Az üzenet kifejtette, hogy át lettek verve, és semmit sem tudnak ellene csinálni. Azóta ez az oldal és üzenet is el lett távolítva, de ez volt az eredeti szöveg:

DeFi100 átverés

Az is egy lehetséges kimenet, hogy nem történt csalás, csak a projekt weboldalát hackelték meg. Ugyanis a DeFi100 hivatalos Twitter csatornáján eddig nem érkezett semmilyen komment a történtekre. Viszont ez azt a gyanút is keltheti, hogy a projekt fejlesztői lógtak meg a befektetők pénzével, és most hagyják a teljes projektet bedőlni.

A D100 árfolyama, ami a DeFi100 projekt natív tokenje az elmúlt órákban 25%-ot esett, és már csak 0.08 dollárt ér.

Újabb fekete pont a kriptotörténelemben

Folytatódik tehát a balszerencsés széria a kriptoszektorban. A jelek ugyanis arra utalnak, hogy ismét egy kriptocsalás vagy átverés áldozatai lettek a befektetők. Így egy újabb fekete pontot kell beírnunk a kriptotörténelembe az áprilisi török kriptotőzsdei balhé után.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Törökországban először a az ország egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének a Thodexnek a működését lehetetlenítették el. Aztán pár napra rá egy másik kriptotőzsde, a Vebitcoin is elnémult.

Az utóbbi években a líra árfolyama durván esni kezdett a külföldi devizákkal szemben, melynek hatására törökök milliói kezdtek dollárt, eurót, aranyat és bitcoint vásárolni, hogy védjék magukat az inflációval szemben. Az esési hullámot csak tovább súlyosbította, amikor Erdogan körülbelül egy hónapja menesztette a török jegybank elnökét, és egy új, általa választott személyt ültetett a helyére.

Ez, különösen a Bitcoin vásárlási hullám nagyon nem tetszett Erdogannak, aki az általa kinevezett új jegybankelnökön keresztül betiltatta az országban a bitcoint, mint fizetőeszközt, sokak szerint ezzel megágyazva a nyomozáshullámnak a kriptopiaci szereplők ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük