Az egyik SEC-vezér szerint mindenki a célkeresztjükben van

Nemrégiben egy chicagói rendezvényen tartott beszédet az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) kriptovalutákért és kibertérért felelős vezetője, David Hirsch. Ebben a beszédben kemény üzenetet küldött a kriptotőzsdéknek és a decentralizált pénzügyi projekteknek. Azt mondta, hogy hasonlóan a Coinbase és a Binance ügyéhez, további büntetőeljárások kezdődnek majd azok ellen, akik megsértik az értékpapírokra vonatkozó törvényeket. Elejtette azt is, hogy már most több cég ellen zajlik vizsgálat ugyanolyan problémák miatt, mint a Coinbase és a Binance ellen felhozott vádak.

A SEC szerint csak a költségvetés a gátja, hogy mindenki ellen eljárás kezdődjön

Hirsch szerint ez nem specifikus ügy cégekre, hanem az egész iparág megfelelősége a kérdés. Azt is hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem csak a nagy tőzsdékre fókuszálnak. De a közvetítőket, kisebb tőzsdéket és más intézményeket is fókuszba vesznek, amennyiben nem tartják be a szabályokat és nem felelnek meg az előírásoknak. A SEC tisztviselő arról is beszélt, hogy attól, hogy valami magára aggatja a DeFi címkét, még egyáltalán nem kerüli el a SEC vizsgálatát. De még megpróbált azért sajnálkozni is kicsit. Arról beszélt, hogy sajnos a SEC-nek limitált költségvetése van, ezért nehezen veszik fel a harcot a nagy pénzügyi óriásokkal.

Viszont ez nem zárja ki azt, hogy folytatni fogják a cégek elleni vizsgálataikat. Ahogy ő mondta, “több token létezik, mint amennyit a SEC képes nyomon követni”. Legutóbbi információira hivatkozva 25000 körüli tokenről beszélt. Nem meglepő tehát, hogy egyre több cég fontolgatja azt, hogy távozik az Egyesült Államokból vagy éppenséggel bezárja magát amerikai ügyfelek előtt. Mondjuk tegyük hozzá azt is, hogy egyáltalán nem biztos az ügyek kimenetele. A Ripple vagy éppen a Grayscale már aratott győzelmet a bíróságon a hatóság előtt.