Az Ethereum/Bitcoin ráta történelmi csúcsok felé tart

Az elmúlt öt napban komoly emelkedést mutatott be az Ethereum árfolyama, olyan méretűt, hogy simán lepipálta a legnagyobb kriptovalutát, a bitcoint is. A cikk írásakor 4730 dollár körül kereskednek vele, és egyes elemzők szerint a trend mintázata alapján az ár akár meg is duplázódhat. Ezzel pedig értelemszerűen együtt jár az is, hogy az ETH/BTC párban lassan az ETH eléri a 0.1 BTC szintet. Pedig az Ethereum is komoly nehézségeket tudhat maga mögött. Miután november 10-én 4870 dolláros csúcsot állított be, rövidesen a piac legnagyobb részével együtt 20% körül veszített értékéből.

Az Ethereum szárnyalását több tényező is elősegítette

Úgy tűnik, hogy a visszaesést a befektetők lehetőségnek is látták a beszállásra. Hiszen a 3900 dolláros szinten olyan nagy kereslet lépett be a piacra, hogy öt nap alatt feltolták megint csúcsközelbe az árfolyamot. Az ETH háromnapos árdiagramját figyelve egy csésze és fogantyú mintázat rajzolódik ki, ami optimizmusra adhat okot. A csésze alja és a minta kitörési pontja, 3895 dollár közötti távolság azt jelzi, hogy az ETH ára akár meg is duplázódhat a következő néhány hétben. Bármilyen párban is nézzük, az ETH komolyan emelkedett. Így a BTC mellett például az amerikai dollárral szemben is. Az elmúlt hat hónap során a mai napon érte el először a 0.08-as rátát az ETH/BTC pár.

Csésze mintázat

Ez a ráta két kriptovaluta árát mutatja meg, azaz 0.08-as rátánál 12,5 ETH-t lehet venni egy BTC-ből. A piaci kapitalizációt figyelve az látható, hogy nagyjából 0.16-os ráta szükséges ahhoz, hogy az ETH átvegye a piaci kapitalizáció tekintetében az első helyet a bitcointól. Sokan úgy gondolják, hogy az egyre jobb Ethereum kilátások annak köszönhetőek, hogy az elérhető kínálat mennyisége exponenciális mértékben csökken. Ez az EIP-1559-es frissítésnek köszönhető, amely a mai napig több mint 1 millió ETH-t vett ki a forgalomból augusztus óta. Erre még ha 2022 második negyedévében a kriptovaluta Proof-of-Stake-re is vált, akkor az tényleg komoly árfelhajtó hatással bírhat.