Az NFT jelentése átértékelődött – siess, amíg még nem késő!

Az NFT jelentése néhány évvel ezelőtt a társadalom nagy része számára voltaképp semmit sem mondott, ez viszont mára már merőben megváltozott. Egyre többen ismerkednek meg s válnak elszánt híveivé a különböző projekteknek. Az NFT-k a 2021-es év slágertermékei voltak, így a kriptóban érdekelt egyének tűkön ülve várják, hogy mit tartogat majd 2022. Annyi azonban már előre bizonyos, jobb ha résen lesznek! Ugyanis, ha valaki nem kap az alkalmon, remek befektetések megvalósításától eshet el.

Az NFT-piac az utóbbi időben rekordösszegű bevételeket produkál, amivel a digitális eszközök ágazatának egyik éllovasaivá váltak. Ez egy cseppet sem meglepő, ugyanis a nem-helyettesíthető tokenek világában mindenki talál az ízlésének megfelelő produktumot. A kezdeményezések sokrétűségének és a kreációk egyediségének köszönhetően az NFT játékok szektor számára csak a képzelet szabhat határt.

Rendkívül rövid időn belül törtek a csúcsra s az őket övező rajongás egy fikarcnyit sem hagy alább – még a viszontagságos gazdasági szituációk ellenére sem. Az első NFT-kollekció megjelenése óta (2015 augusztus 7.) rengeteg fejlesztésen estek át a kriptovaluták s sokkal szélesebb a skála, amelyen mozognak.

Az NFT jelentése, ami régebben egy-egy menő profilképre korlátozódott, ma szinte már definiálhatatlan. Ez annak tudható be, hogy a szektor akkora méretet öltött, hogy a piaci kereslet egészét képes lefedni. Ez azt jelenti, hogy bármiféle őrült elképzelésünk is támadjon, jó esély van arra, hogy egy NFT kielégítse az elvárásainkat.

A kedvteléstől és a szórakozástól eltekintve, sokan befektetési célzattal vásárolnak NFT-ket. Legyen szó egy kezdő beruházóról vagy egy rutinos vállalkozóról, az NFT-k gyümölcsöző invesztícióként szolgálhatnak bárki számára. Különösebb szakértelmet sem igényel a velük való kereskedés, csupán jókor kell jól dönteni.

TOP 10 feltörekvő NFT projekt, amelybe érdemes beruházni 2022-ben

  1. Lucky Block (LCK)
  2. Silks
  3. Great Ape Society
  4. Yubo
  5. Lazy Goats Club
  6. Punk Dogs
  7. Archaic Art
  8. Space Apes
  9. World of Walrus
  10. Meta Triads

TOP NFT beruházni 2022-ben

A 2022-es év legígéretesebb NFT projektjeinek bemutatásával szeretnénk megkönnyíteni a döntéshozatalt a befektetni vágyóknak, akik így közelebbről is megismerhetik a szóban forgó kreálmányokat. Valamint pedig arról is tudomást szerezhetnek, hogy hol csaphatnak le ezekre a modern műkincsekre, illetve milyen potenciált és előnyöket hordoznak magukban.

1. Lucky Block – a nagyágyú, avagy 2022 favoritja

NFT jelentése

A listavezető helyet megkaparintó Lucky Block új kollekciója ígérkezik az idei év legprosperálóbb projektjének. A gyűjtemény a Platinum Rollers Club fantázianevet kapta s nem kevesebb, mint 10 000 NFT-ből fog állni, a Binance Smart Chain hálózatán. Sokan abból az okból kifolyólag tartják a legjobb NFT kollekciónak, hogy minden egyes alkotás részvételt biztosít a napi nyereményekért folyó sorsolásban. Ezek a nyereményjátékok a Lucky Block általános sorshúzásaival egyidejűleg zajlanak s naponta 10 000 dollár ütheti a markát egy szerencsés beruházónak. Ha valaki esetleg kevesellné az összeget, az se csüggedjen, hiszen a Platinum Rollers Club kreációi között rejlik 25 ‘Rare Edition’ darab is, amely birtoklása megduplázza a megnyert jutalmat.

Megtörténhet, hogy mindez még mindig nem volt elég ösztönző az NFT megvásárlásához, így meg kell említeni egy további nyereményt, ami egy 330 000 dolláros Lamborghini Aventador, bizony. Ezek tudatában jobb iparkodni, mivel a becslések szerint egykettőre el fogják kapkodni a kollekciót. Sőt, az NFT-k nagy része már gazdára is talált, ugyanis március 16-án kezdődött meg az értékesítés – aki kedvet kapott, az az NFT Launchpad piacterén még megveheti saját példányát.

2. Silks – fergeteges P2E elemekkel tarkított metaverzum projekt

A Silks a play-to-earn (játssz és keress) játékok legújabb generációja s az Ethereum blokkláncán fut. A játékosok egy hihetetlenül gazdag kép világgal ellátott virtuális világban tevékenykedhetnek, ahol saját avatárt hozhatnak létre és birtokolhatnak digitális ‘Silks lovakat’. Ennek az az érdekessége, hogy a virtuális térben létező állatok valódi versenylovak másai lesznek, leképezve vérvonalukat, eredményeiket és még a versenyekre való felkészítésüket is. Ezáltal, ha egy ló jól teljesít a versenypályán, azzal tetemes nyereményekhez juttatja Silks-béli gazdáját. A felhasználók egymás között is bizniszelhetnek, példának okáért a lovak tenyésztésével vagy fogadások kötésével. Az NFT-k mivoltából kiindulva akár egy komplett piactér is kialakulhat a játékosok számára.

3. Great Ape Society – a Bored Ape Yacht Club NFT-gyűjtemény legújabb kollekciója

NFT jelentése

A Great Ape Society a BAYC egyéb kollekcióihoz hasonlóan majmokat ábrázol, azonban az alkotók nem titkolt célja az vele, hogy minél több befektető legyen az ‘Aperverse’ tagja. Tudniillik, néhány Bored Ape NFT ára gigászi magasságokban rostokol s a kevésbé tehetős egyének nem engedhetik meg maguknak a megvásárlásukat. Erre kínál megoldást a kollekció, amelynek mind a 10 000 darabja kézzel van megrajzolva s kezeskednek afelől, hogy két majom még veletlenül se nézzen ki ugyanúgy. A majmok egyébként különböző klánokba vannak bekategorizálva, mint például ‘Ape Royalty’ vagy ‘Ape Gangsters’, ily módon rengeteg féle stílusból lehet csemegézni.

4. Yubo – az ugyanazon nevet viselő közösségi média felület műgyűjteménye

A Yubo a Z-generáció kedvelt szociális média platformja, amely online streaming szolgáltatásokkal szórakoztatja az érdeklődőket. A hálózati alkalmazás alkotói ‘Yubo Randos’ névvel szeretnék piacra dobni 10 000 darabból álló, pixel karaktereket ábrázoló NFT kollekciójukat. A megszerzett figurákat nem csupán profilképként lehet használni, hiszen hozzáférést biztosítanak tulajdonosuknak a felületen közvetített VIP eseményekhez is. Továbbá, azon mázlisták, akik birtokukban tudhatnak egy ilyen NFT-t, még a rendezvény bevételeiből is bezsebelnek egy jókora részesedést.

5. Lazy Goats Club – a kezdő befektetők NFT projektje

Az újoncok kedvenc projektjének kikiáltott Lazy Goats Club 10 000 számítógép által generált NFT-ből áll, amelyek bakkecskéket ábrázolnak változatos dizájnokkal. A kollekció a Binance Smart Chain hálózatán érhető el, ahol 1-2 BNB (körülbelül 400-800 dollár) az értékük. Minden kecske egyedi kinézettel van ellátva, így kizárt dolog, hogy két egyforma NFT-vel találjuk szembe magunkat. Mi több, néhány Lazy Goat különleges ismertetőjegyekkel is rendelkezik, mint például egy BTC nyaklánc vagy egy boszorkány kalap.

6. Punk Dogs – alacsony előállítási költségekkel szuperáló kezdeményezés

A Punk Dogs NFT-k bull terriereket láttatnak, akik természetesen mind másmilyen ruhaneműben, kiegészítőkkel és hátérrel vannak megjelenítve. Áruk 1 BNB (vagyis nagyjából 400 dollár) körül mozog, viszont a ritkább példányok értéke jóval magasabb is lehet ennél. Ezen NFT-k különlegessége, hogy a HashLips Art Engine használatával hozták őket létre, így teljes mértékben különböznek minden más tokentől.

7. Archaic Art – a modern művészet irányzatának legkiemelkedőbb gyűjteménye

Az Archaic Art egészén más szemszögből közelíti meg a digitális művészetet, az alkotások nem embereket vagy karaktereket formálnak meg, a szokványos NFT-khez képest. A kollekció 2500 mesterséges intelligencia révén kreált mintából áll, amelyek absztrakt szerkezeteket és formákat tartalmaznak. Azt hihetnénk, hogy ennél egyedibbek nem is lehetnének a szerzemények, viszont ez mégsem igaz. A szoftvert, amellyel létrehozták a tokeneket, a gyártás befejeztével megsemmisítették, meggátolva azt, hogy valaha is replikát készítsenek a darabokból. Ennek következtében meglehetősen valószínű, hogy művészetkedvelő és hozzáértő befektetők szerzik majd meg a kollekció példányait.

8. Space Apes – a BAYC mintáján továbbgondolt koncepció

NFT jelentése

A Space Apes kollekció 1600 olyan NFT-t foglal magába, ami holdraszálló majmokat illusztrál – igen, valóban. Minden majom könnyen beazonosítható az űrruhájának színe, a kezében tartott zászló és az arckifejezése alapján – míg néhány kivételes maki meghibásodott sisakkal rendelkezik. A kollekció szándéka azon beruházók elkápráztatása, akik a digitális művészetben érdekeltek és a popkultúra sajátosságait sem vetik meg. Akárcsak a Great Ape Society, a Space Apes is a BAYC megfizethető kollekciói közé tartozik.

9. World of Walrus – történelmi személyeket szerepeltető exkluzív kollekció

NFT jelentése

A World of Walrus egy megjelenés előtt álló NFT kollekció, amely 100 egyedi digitális műalkotást fog össze. A produktumok rozmárok bőrébe bújt jelentőségteljes egyéneket személyesítenek meg az emberiség történelméből. Ebből fakadóan előreláthatóan a történelmet kedvelő s figyelemmel kísérő illetők kaparintják majd meg a kreációkat. Mivelhogy a rozmár-portrék számukban limitáltak, így borsosabb kikiáltási árat is igényelnek – minden mű 5000 dollárért keresi leendő birtokosát.

10. Meta Triads – óriási potenciállal kecsegtető újdonság

A Meta Triads egy cyberpunk tematikájú kollekció, a szokásokhoz hűen 10 000 darabos példányszámmal. A legfőbb haszon, amely az NFT vételezésével jár az az, hogy a befektetők az alkotás mellé még a Meta Triad piactérhez kapcsolódó részesedésre is szert tesznek.

Magyar vizekre evezve

Kis hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az NFT-k és sorra bukannak fel a figyelemre méltó ideák. A szemfülesebbek már össze is találkozhattak néhánnyal közülük s kétségkívül biztos, hogy a közeljövőben megannyi eredményes kezdeményezés lát majd napvilágot. A hazai NFT világ egyik legsikeresebb projektje a CryptoMemories, ami a Bitcoin árfolyamcsúcsainak állít emléket NFT-k formájában.

Nem szabad megfeledkezni a Dress Coding NFT ruhakollekcióról sem, amely mögött többek között Sőrés Lia és Borsi Flóra művészek állnak. Az NFT-k formájában piacra dobott ruhadarabok az akadályozott emberek öltözködéssel járó nehézségeire hivatottak felhívni a figyelmet. A személyre szabott ruhák javítják a fogyatékkal élő személyek életminőségét amellett, hogy kiváló befektetésként is szolgálnak.

Továbbá, nemrégiben megjelent az első magyar NFT címlap is, a Roadster magazin hasábjain. A Kefírszünet a metaverzumban című művet Weiler Péter alkotta, aki a kortárs magyar kulturális élet egyik páratlan alakja.

Végezetül fontos megemlíteni, hogy a kriptovaluta piac kifejezetten magas volatilitással rendelkezik, így mindenki a saját felelősségére vágjon bele a kereskedésbe! Kellő elővigyázatossággal elkerülhetőek a kellemetlenségek és kiaknázhatóak a digitális eszközökben rejlő lehetőségek.