Az ukrán miniszterelnök-helyettes felszólította a kriptováltókat, hogy blokkolják az orosz felhasználókat

Miközben a kriptovaluták szerepe egyre nő a globális politikai konfliktusokban, Ukrajna egyik vezetője azt reméli, hogy az nem az ellenségük javát fogja hosszú távon szolgálni.

Mykhailo Fedorov – Ukrajna miniszterelnök-helyettese – felszólította a kriptotőzsdéket, hogy zárolják az összes orosz felhasználó fiókját, hiszen ezzel segíthetnek Ukrajnának megvédenie magát Oroszország inváziójától.

Egy vasárnapi tweetben Fedorov hangsúlyozta, hogy mind az orosz és fehérorosz politikusok kriptohozzáférését, mind pedig az “egyszerű felhasználók” fiókjait be kell fagyasztani.

A kérés a nyugati szövetségesek Oroszországgal szembeni szankciók sorát követi, beleértve a négy legnagyobb orosz bank vagyonának befagyasztását és az orosz olajexporttól való függőség csökkentését.

A kriptopénzek a konfliktus középpontjába kerültek, pénzügyi támogatást nyújtva Ukrajnának. Októberben Putyin arról beszélt, hogy a kriptót fizetési eszközként használják “a pénzeszközök egyik helyről a másikra történő átutalására” a nemzetközi kereskedelem keretében. A hónap elején a bitcoint Kanadában arra használták, hogy megkerüljék a pénzügyi korlátozásokat, amelyek lecsaptak a Szabadságkonvoj részére küldött adományokra a hagyományos adománygyűjtő platformokon. Míg a nem letétkezelő tárcákon keresztül a bitcoin sikeresen eljutott a kamionosokhoz, a tőzsdéken tárolt pénzeszközöket blokkolták, amit egy bírósági végzés tett lehetővé.

Egyesek úgy vélik, hogy az ukrán miniszterelnök-helyettes kérése ellentétes a kriptopénzek egyetemes hozzáférésre és semlegességre vonatkozó ígéretével, míg mások támogatják a lépést az ukrán állampolgároknak nyújtott segítség miatt.

A kriptoipar egyes képviselői állást foglaltak a háborús helyzettel kapcsolatosan. Pénteken az Ethereum egyik legnagyobb bányászpoolja leállította az orosz felhasználók kiszolgálását, hogy támogassa Ukrajnát.

A miniszterelnök-helyettes támogatta a DMarket – egy NFT és metaverzum platform – közelmúltbeli lépését is, amely befagyasztotta az orosz és fehérorosz felhasználók számláit. Hasonlóképpen felszólította a többi közismert személyt is – köztük Elon Muskot és Mark Zuckerberget -, hogy hagyjanak fel a Mars kolonizálásával és a metaverzum létrehozásával, helyette inkább Ukrajnát támogassák. Utóbbit konkrétan arra kérte, hogy tiltsa ki az orosz felhasználókat a Facebookról és az Instagramról is.