Bank of America: a metaverzum óriási lehetőség a kriptoipar számára

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A metaverzum, vagyis a jövőbeli internet virtuális világon alapuló koncepciója, szélsebesen terjeszkedik s megdöbbentő eredményeket produkál. Természetesen a kriptovilág szereplői is hamar megismerkedtek a projekttel, és sokan a tervezet propagálásába is kezdtek. A felhasználók száma napról napra rohamosan nő, és nem látszik csillapodni az azt övező rajongás. Ha ez így fog folytatódni, a jövőben valóban egy virtuális térben fogjuk eltölteni mindennapjainkat?

Haim Israel, a Bank of America ügyvezető igazgatója és egyik vezető stratégája, dicsérő szavakkal méltatta a metaverzumot friss interjújában. Úgy véli, hogy a metaverzum rendkívüli potenciált rejt magában, a blokklánc technológiára vonatkozóan. Együttes alkalmazásuk pedig eddig nem látott magaslatokba repíthetné az egész kriptoszektort. Emellett pedig a digitális eszközök elterjedését is elősegítené a pénzügyi tranzakciók lebonyolítása során.

Továbbá, véleménye szerint a tokenek volatilitása túlságosan magas, így a stablicoinok (például a USD Coin vagy a Tether) fognak majd felülkerekedni kettejük ütközetében.

„Határozottan úgy gondolom, hogy ez egy rendhagyó és szenzációs lehetőség. A megfelelő platformokra van szükség, s ha ezek rendelkezésre állnak, a határ a csillagos ég.”

Ezenkívül, Israel azt is megjósolta, hogy a metaverzum lesz az a hely, ahol a kriptókat teljes értékű pénznemekként lesz mód használni. Azonban az olyan kriptovaluták, mint a Bitcoin vagy az Ethereum nem fognak megfelelni a feladatnak, ugyanis árfolyamuk túl változékony ehhez. Ebből kifolyólag ismételten a stabilcoinok győzedelmeskedhetnek, hiszen értékük fiat valutákhoz vagy nemesfémekhez van kötve.

Metaverzum

A metaverzum jelenti a jövőt

A szóban forgó jelenség az elmúlt néhány hónapban vált ennyire népszerűvé, különösen Mark Zuckerberg Facebookos márkaváltását követően. A közösségi hálózat alapítója olyan mértékben elkötelezett a metaverzumok felé, hogy cégét Meta névre keresztelte át.

Ezenfelül, a Grayscale, a világ vezető digitális eszközkezelője, beszámolója szerint a metaverzum iparág értéke hamarosan átlépi az 1 billió dollárt. A vállalat becslései alapján nem csupán a videójátékok világában lesz jelen a mozgalom, hanem a reklámipar, a szociális kereskedelem, a digitális események és a hardverek ágazatában is terjeszkedni fog.