A Bank of New York Mellon banknak is köze van a OneCoin csaláshoz

A OneCoin befektetői azt állítják, hogy a BNY Mellon (Bank of New York Mellon) is központi szerepet játszott a kriptotörténelem egyik legnagyobb csalásában.

Csak néhány nappal ezelőtt láttak napvilágot a FinCEN dokumentumok, most újabb bankról húzzák le a vizeslepedőt. Mint arról mi is beszámoltunk a Buzzfeed közzétett egy olyan jelentést, melyben a világ legnagyobb bankjainak piszkos ügyeit fedte fel. A leghíresebb pénzintézetek terroristák, korrupt politikusok és Ponzi-sémák kitervelőinek segítettek a pénzmosásban akár tudtuk nélkül is. Most a Bank of New York Mellont (BNYMellon) került a reflektorfényben, mely állítólag fontos szerepet játszott a 4 milliárd dolláros OneCoin kriptoátverésben.

Szemet hunytak a csalás felett

Donald Berdeaux és Christine Grablis befektetők egy csoportos keresettel együtt feljelentést tettek Amerika egyik legrégebbi bankjával szemben és kártérítést kérnek a OneCoin-tól és kulcsfiguráitól, köztük az alapító Ruja Ignatova-tól, aki még 2017-ben eltűnt. A felperesek, akik együttesen körülbelül egymillió dollárt fektettek a OneCoin-ba, azt mondják, hogy a BNY Mellon 2016 májusában még feldolgozta a OneCoin kifizetéseit, decemberben viszont egy belső vizsgálat során már Ponzi-rendszerként emlegette a vállalatot. Mégsem jelentette az esetet a FinCEN-nek egészen 2017 februárjáig.

Ennek megfelelően a BNY Mellon tudatosan részt vett a OneCoin bűncselekményéből származó pénzmosásban, vagy bűnrészes” – áll a beadványban.

A BNY Mellon szóvivője közleményében azt írta, hogy “a bank komolyan vette a globális pénzügyi rendszer integritásának védelmében betöltött szerepét, de a törvény értelmében nem kommentálná az Egyesült Államok hatóságaihoz benyújtott jelentéseket.”

A bank nem volt hajlandó kommentálni az esetet. Egy 2016-os tranzakció során állítólag 30 millió dollárt került a BNY Mellonhoz egy brit Virgin-szigeteki vállalat számlájáról. A pénzintézet az összeget egy hongkongi számlán írta jóvá. Míg a tranzakció állítólag egy olajmező megvásárlásához szükséges kölcsön volt, a hatóságok által lefoglalt e-mailek azt mutatják, hogy a kölcsönt soha nem fizették vissza, hanem a OneCoin egyik alapítója ebből 10 millió dollárt kivett.

David Silver, a Silver Miller ügyvédi iroda alapítója azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban, hogy “a FinCEN fájlok azt mutatták, hogy a BNY Mellon sokkal hamarabb cselekedhetett volna és kellett is volna. A dokumentumokból az derül ki, hogy Bank of New York Mellon tudott az említett OneCoin-ügyletek rendkívül gyanús természetéről, mégsem járt el ennek megfelelően.”

További érdekes cikkeink a témában:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük